Nem csillapodnak az indulatok A Király körül - Nyilatkozott a Zámbó család közeli barátja
Szerint felháborító, ahogyan például Jimmy nőkhöz való viszonyát ábrázolják.
Szerint felháborító, ahogyan például Jimmy nőkhöz való viszonyát ábrázolják.
A két nagyágyú nemrég összefogott, és Geszti saját műsorral debütált Friderikusz podcastcsatornáján.
Csepi egykor a jövő sztárjainak útját is egyengette, de karriere miatt nehéz döntést kellett hoznia.
A nem mindennapi eseményre New Yorkban került sor teljes titokban.
Edit asszony főztjét senki nem tudta felülmúlni.
A Szomszédok Vágási Jutkájának kapcsolatát pont a színház mérgezte meg.
A Király című sorozat kulisszatitkairól kérdezte nemrég a Best magazin a színészt, akiről ma már tudjuk: ő lett a befutó.
A gyönyörű kismama úgy fejezte be a posztját, hogy nem szeretne Holle anyó lenni.
A Tanár úr szerint Zsófiből akár ENSZ-főtitkár is lehetne.
Pici azt vallja, az élet túl rövid, hogy vacakoljon.