Bánsági Ildikó nem adta fel - 20 éve keresi a párját
A színésznő nem szeret egyedül lenni, és úgy érzi, valahol létezik a férfi, aki a társa lehetne.
A színésznő nem szeret egyedül lenni, és úgy érzi, valahol létezik a férfi, aki a társa lehetne.
Az idős asszony nemrég balesetet szenvedett.
Már több mint húsz éve barátok. Úgy tekintenek egymásra, mint igaz szövetségesre, ám volt idő, hogy alig beszéltek egymással.
A rádiós május 22-én a Kongresszusi Központban egy sztároktól hemzsegő bulival ünnepli meg a 60. születésnapját!
Arra is magyarázatot adott, mért nem oszt meg több magánéleti tartalmat a közösségi oldalain.
Ugyan még csak az első rész ment le a Next Top Model Hungary című tehetségkutatóból, máris kiderült, hogy a szereplők között bőven lesznek konfliktusok.
Nővérkeszerepbe bújik, csakhogy a férje bevegye a gyógyszereit.
Nem tagadja, egy ideje kissé összefolynak a napjai, hol próbára siet, hol fellépésre, és közben igyekszik annyi időt a családjával tölteni, amennyit csak tud. Kisebbik lánya még csak négy hónapos, így el is kél otthon a segítség.
Amikor két évvel ezelőtt Zsóka elveszítette a férjét, Léna pedig az édesapját, csakis egymásba kapaszkodhattak. Azóta is a másik legfőbb támaszai, a köztük lévő szövetség pedig megbonthatatlan.
Naphosszat a kertben van, ültet, gazol, metsz – gondoskodik a növényeiről, beszél hozzájuk és becézgeti is őket, mert hisz abban, hogy mindezt meghálálják.