Janicsák Veca először mesélt a párjáról: „Szerelem volt első látásra"
Janicsák Veca még sosem mesélt arról, hogyan ismerkedett meg a titokzatos szerelmével. Az énekesnőt épp azután találta el Ámor nyila, amikor már lemondott a szerelemről.
Janicsák Veca még sosem mesélt arról, hogyan ismerkedett meg a titokzatos szerelmével. Az énekesnőt épp azután találta el Ámor nyila, amikor már lemondott a szerelemről.
A szókimondó színész az Itt érzem magam otthon című új film egyik főszereplőjét, Marcit alakítja. Egy igazán összetett figurát, aki nem teljesen az, akinek látszik. Ez Molnár Áronra is igaz. Vele készült interjúnkból pedig kiderül, miért.
Peller Mariann gyerekei lassan kamaszodnak, és nem repes a gondolattól, hogy belevetik magukat az éjszakai életbe. A csinos műsorvezetőnek jó oka van minderre.
Jakupcsek Gabriella az elmúlt több mint három évtizedes pályafutása során hajmeresztő sztárrigolyákkal is találkozott. A népszerű műsorvezető ezekről is mesélt egykori kollégájának, Azurák Csabának.
Még a Megasztár első szériáiban ismerte meg az ország Éry Balázs nevét. A tehetségkutató műsor zenekarának egykori vezetője 64 éves korában vesztette életét.
Noha az ismert tartalomgyártó egy ideje szingli, így sem feledkezik meg a szerelmesek napjáról. Jó néhány érdekes emléke fűződik hozzá, ezekből is szemezget amolyan hamisítatlan Cyla-stílusban.
A modell bő 10 év elteltével visszatért Szomáliába, ahonnan annak idején el kellett menekülnie. Az út ugyan elsőre nem tűnt veszélytelennek, de Kafi nagyon boldog, hogy újra láthatta családtagjait.
A második magyar űrhajós tisztában volt azzal, hogy küldetése teljesítése után sok mindenben megváltozik az élete. A rivaldafény és a felé áramló óriási figyelem azonban őt is meglepte.
Az ATV híradósa, Nemes Anna hamarosan édesanya lesz. Bár nem volt zökkenőmentes az elmúlt néhány hónap, szerelmével, Istvánnal mindennel jobban várják a pici érkezését. Igaz, van valaki, aki talán még náluk is izgatottabb a családbővülés miatt.
A Nagy Duettben szereplő Barnai Judit és Curtis szerelme nehezen indult, sőt később is komoly hullámvölgyekkel kellett megküzdeniük. Ennek ellenére, úgy tűnik, a happy end nem marad el. Bár Judie azt leszögezte: egy dolgot biztos nem tudna megbocsátani a férjének.