Balázsovits Edit: „Bánt, hogy nem sikerült bekerülnöm a filmes közegbe!"
A Hunyadiban is csak egy aprócska szerepet kapott.
A Hunyadiban is csak egy aprócska szerepet kapott.
A jóképű színész tavaly ősszel jött össze újra kedvesével Virággal, nem sokkal később pedig már arról szóltak a hírek, hogy titokban egybekeltek.
Megtehette volna, hogy „kiszáll”, helyette mégis összekaparta magát a földről, és most már ő az, aki nők ezreit segíti át a kríziseken.
Pedig az egykori házasok évekig azt bizonygatták, milyen jóban vannak a válás után.
Legalábbis ezt állítja az egykori feleség, Fecső Judit egy azóta törölt posztjában. A villa egyébként eladó.
Évszázadok óta dadák és nevelőnők gondozzák a királyi családok hercegeit és hercegnőit. Sokan felnőttként is ragaszkodnak hozzájuk, olyannyira, hogy sokszor a következő generáció nevelését is rájuk bízták.
Most, hogy nagykoncertje lesz, felkészülése mindenre kiterjed, az étkezésére is. Lássuk, mi kerül az énekesnő tányérjára, hogy minél energikusabb legyen!
Alig valamiben hátráltatja az, hogy nem lát. Sőt utóbbi még hasznot is hozott az életébe a sportélménye mellé.
Ez az a női hármas, aki nem hagyja unatkozni a nézőket. Sziporkázó mondataikon mindenki nevet, ám adásról adásra adódik a kérdés, tényleg teljes a harmónia közöttük?