Napi friss

Árpa Attila és Tomán Szabina már szóba sem állnak egymással

Pedig az egykori házasok évekig azt bizonygatták, milyen jóban vannak a válás után.

Arra, hogy megromlott köztük a kapcsolat, Árpa Attila legutóbbi nyilatkozatai után derült fény.

“Szabinának egyetlen olyan tulajdonsága sincs, ami anyukámban például megvan. Sőt, hosszasan kéne gondolkodnom, hogy jó tulajdonságot találjak benne. (…)

Nem igazán beszélünk egymással, csak akkor, ha a lányunkról van szó.

Amirával (lányukkal – a szerk.) viszont nagyon jó a viszonyom és csak ez számít” – nyilatkozta Peller Mariann műsorában, a Nagyfiúkban.

A Blikk ezek után mindkét felet megkereste, de csak Árpa volt hajlandó megszólalni a témában.

“Szabinának voltak olyan tettei, kijelentései, amelyek miatt így történt… Részletekbe nem kívánok belemenni, mert ezek a tettek és kijelentések nem tartoznak a nyilvánosságra, de nekem elegek voltak ahhoz, hogy ezt így gondoljam”

– mondta a lapnak, amely idézi, Árpa egyik korábbi nyilatkozatát. Ebben arról beszél, hogy Tomán Szabina mennyi mindent köszönhet neki.

“Ő ezt az egész karriert még mellettem kezdte el, szerintem lélekben támogattam is az elején. Nem akarom azt mondani, hogy másban is, mert akkor megsértődik, ő nagyon büszke arra, hogy egyedül csinálta, és ez így is van. Büszke vagyok rá, használom a termékeit. Azzal, hogy ennyire elfoglalt üzletasszony, több időm jut a lányomra is, tehát vannak előnyei a dolognak. Ő karrierista és családanya is egyszerre, ami működik, de azért előfordul, hogy nem lehet összeegyeztetni a kettőt, és akkor mindig ott van apuka. Tudod, a naplopó művész, színész, aki mindig ráér.”

A műsorból egyébként az is kiderült, hogy Peller Mariann egykor egy edzőterembe járt Árpa Attilával, ahol a színész-producer nagyon megbántotta egy beszólásával. Árpa, meglátva Mariannt, azt kérdezte: „Na, jön a baba?” Mire Mariann leforrázva közölte, hogy nem. Árpa Attila erre csúnyán beszólt: „Akkor csak visszahíztál.”

Kiemelt kép: Szabó Lilla/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

 

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!