Szeleczky Zita - Férje terjesztette róla, hogy öngyilkos lett
Bájos lénye, csoda szép arca, kislányos hangja és tehetsége a fekete-fehér filmek sztárjává tette. De hogy indult a karrierje, és hogyan lett hirtelen vége?
Bájos lénye, csoda szép arca, kislányos hangja és tehetsége a fekete-fehér filmek sztárjává tette. De hogy indult a karrierje, és hogyan lett hirtelen vége?
Nemrégiben derült ki, hogy a népszerű fiatal színész lesz a Demjén Ferenc dalai alapján készülő új magyar film főszereplője. Ez alkalomból beszélgettünk szerelemről, zenéről, filmezésről.
Szerencsés embernek érzi magát. Még azért is hálás a sorsnak és a Jóistennek, amit nem sikerült megvalósítania az életben. Minderről nemrég a Best magazinban beszélt.
Ha az egykori műsorvezető szembejönne az utcán, kevesen ismernék fel. Nemcsak, mert látványosan karcsú lett, hanem azért is, mert Monika Brogan néven mutatkozna be.
Legutóbb 1993-ban, éppen három évtizede álltak egy színpadon a Grease című musicalben, most pedig újra együtt dolgoznak Csonka Andrással, és közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha.