Ambrus Attila tudta, hogy szörnyű dologra készül az esztergomi robbantó
J. László állítólag régóta fenyegetőzött azzal, hogy „kicsinálja magát és mindenki mást is."
J. László állítólag régóta fenyegetőzött azzal, hogy „kicsinálja magát és mindenki mást is."
Egykori párjával, Bársony Farkassal a Nyerő Páros forgatása után szakítottak.
Életük legnagyobb kalandjába vágott bele Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka, hiszen közösen versenyeztek az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsorban. Azt mondják, sok mélypontjuk volt a forgatások alatt, de egyiküknek már indulás előtt kijutott a nehézségekből.
Minden szem a sztárséfre figyel manapság, ő azonban csak kevesek szavára ad.
Az énekes-színésznő épp klipet forgatott.
Csoda szép és tehetséges volt, a szocializmus szűk keretei között igazi sztárrá vált, a legnagyobb színészek és a közönség is imádta.
A 75 éves színművész korábban a legapróbb betegségtől is rettegett.
A fiatal zenésznél betelt a pohár.
Könnyen tragédiába torkolhatott volna, ami az énekesnővel történt.
Szonja és Matyi ma már tinédzserek, egyéves korukban szerepeltek először a Story címlapján.