Volt egyszer egy Hoffer család - A Barátok közt sztárjai híresebbek voltak, mint a Nemzeti színészei
Konta Barbarát, Halász Gábort és Körtvélyessy Zsoltot kitörölhetetlen szép emlékek egész sora köti a sorozat első öt évéhez.
Konta Barbarát, Halász Gábort és Körtvélyessy Zsoltot kitörölhetetlen szép emlékek egész sora köti a sorozat első öt évéhez.
Nem először hallani, hogy a franciák szent szörnyetege a hatalmával és a testi fölényével visszaélve, erőszakosan közeledik a nőkhöz.
Pár perce elkezdődött III. Károly koronázása a westminsteri apátságban.
Ötéves volt, amikor édesanyját megkoronázták.
III. Károly a nap végére hivatalosan is a brit birodalom uralkorodója lesz. Lássuk, hogyan zajlik majd a ceremónia.
Csak alkotni és zenélni szeretett volna, és persze szeretni és szeretve lenni. Most úgy tűnik, egyik sem jött össze neki.