Hazai sztár

Volt egyszer egy Hoffer család – A Barátok közt sztárjai híresebbek voltak, mint a Nemzeti színészei

Konta Barbarát, Halász Gábort és Körtvélyessy Zsoltot kitörölhetetlen szép emlékek egész sora köti a sorozat első öt évéhez.

Körtvélyessy Zsolt sosem felejti el a pillanatot, amikor összezárt ököllel várt egy tucat fiatal bőrfejűt, akik a Széna téri villamosmegállóban egyértelműen felé közeledek. A sorozat javában dübörgött, akkoriban kordonokat döntöttek fel a rajongók egy-egy aláírásért vagy közös fotóért. „Verekedésre készültem, de a legnagyobb meglepetésemre csak egy autogramot szerettek volna: filctollal egyikük kopasz fejére kellett ráírnom, hogy ­Hoffer. Sosem felejtem el a szituációt, ahogy azt se, amikor az uszodában egy kisfiú szájában tollal, füzettel úszott velem szembe. Azt mondta, a szülei nem tudják kivárni, hogy kiérjek a vízből, majd kért egy aláírást” – emlékezett a színész, aki egy idő után autót is azért vásárolt magának, mert úgy érezte, annyian szeretik, hogy akik nem, azokat zavarja a közlekedésben. Hatvanévesen mondott igent a sorozatra. De miért erre, és miért nem kezdő színészként a Szomszédokra, ahova szintén hívták? „Mert akkoriban ösztönösen éreztem, hogy a szakma és a néző azonosít a sorozat karakterével, és később mindez be is következett. A Barátok köztre pedig azért mondtam igent, mert tízszer akkora gázsit kaptam, mint akkoriban a színészfizetésem! Számoltam vele, hogy erőssé válik majd a figura, bár akkora népszerűségre, amely még a sorozat után is hosszú évekig kihatott, nem gondoltam. Eleinte a Nemzeti Színház tagjaként sokszor nagyobb tapsot kaptam, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc vagy Agárdy Gábor, amit ők viccesen mindig le is reagáltak. De a sorozat után egy ideig művészfilmekbe egyáltalán nem hívtak” – emlékszik vissza Zsolt.

Körtvélyessy Zsolt nem számított akkora népszerűségre, amit a sorozat hozott (Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu)

A szereplők

A Hoffer testvéreket, Esztert és Misit mintagyerekként ismerhették meg a nézők. A karakterek szorgalmas, jó tanuló tizenévesek voltak.

A Hoffer Esztert megformáló Konta Barbara 17 évesen került a sorozatba, karaktere kezdetektől a Mátyás király tér lakója volt. Öt éven keresztül szerepelt benne, ezt követően azonban nem akarta tovább vállalni az egész embert kívánó munkát. Döntését azzal indokolta, hogy sem a tanulásra, sem a magánéletre nem jut ideje.

Hoffer Misi a tévésorozat története szerint Szegedre költözött a barátjával, Robival – így tűnt el 2002 őszén a szappanopera szereplői közül. Halász Gábor sosem bánta meg, hogy elvállalta a homoszexuális karakter megformálását. A magyar televíziózás történetében az ő személyéhez köthető az első meleg csók.

Hoffer Józsefet, ­Eszter és Misi édesapját Körtvélyessy Zsolt személyesítette meg. A sorozatban egy művezetőként dolgozó férfit alakított, aki felesége halála után sokáig egyedülálló apaként nevelte két gyerekét.

Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu

Mi történt velük azóta?

Halász Gábor 2002-ig játszott a sorozatban, ezt követően a TV2 Lazac című műsorát vezette Konta Barbarával. 2006-tól a mai napig Kiskutas polgármester, közben könyvet írt, vezetői pozíciót töltött be több rádiónál is. 2016-ban stroke-ot kapott, amelyből felépült, tavaly pedig mesterdiplomát szerzett médiatudományból. Konta Barbara férjével egy tizenöt és egy hatéves lányt nevel. 2019 óta Hollandiában él, ahol utazásszervezőként dolgozik, filmes produkciókhoz intézi – főleg magyar szereplők – utazását. Többek között azért is „menekült” külföldre, mert szeretett volna kilépni az ország Eszterkéje szerepből. Körtvélyessy Zsolt tragédiák sorát élte meg. Feleségét és testvérét alig néhány hónap eltéréssel veszítette el. Unokájában – aki lánya, Kinga és L.L. Junior közös gyermeke – azonban rengeteg örömét leli.

Hofferék 2003-ban hagyták el a Mátyás király teret (Fotó: Story-Best Archívum/fotocentral.hu)

Így lett mindennek vége

A történet szerint a család, miután József felgyógyult rákbetegségéből, vidékre költözött, így búcsúztak el a sorozattól 2003-ban. A leghűségesebb rajongók még emlékezhetnek rá, hogy abban az öt évben, amíg képernyőn voltak, mennyi társadalmi problémával küzdöttek meg. A konzervatív felfogású Józsefnek el kellett fogadnia fia homoszexualitását, lánya belekeveredett egy szektába, ráadásul modellkedett, ő maga pedig egy prostituáltba szeretett bele, akit el is vett feleségül. Dobi Julit Nyertes Zsuzsa alakította.

Kiemelt kép: Story-Best Archívum/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!