Gregor Bernadett szíve saját bevallása szerint mindig is inkább a színház fele húzott, mintsem a filmszerepekhez. Ennek egy nagyon egyszerű, mégis meglepő oka van, mégpedig az, hogy a Jászai Mari-díjas színésznő nem bírja elviselni azt a stresszt, ami a filmezéshez elengedhetetlen castinghelyzetekkel jár. „Én híres vagyok arról – sajnos –, hogy nekem a castingok akkora lelki megterheléssel járnak, hogy csak na. Felhívott a rendező, Fonyó Gergely, és elmondta, hogy egy modellcsaj meg én kerültünk szóba, hogy valamelyikünk kapja majd a szerepet. Emlékszem, el kellett mennem castingra, és még a ház elöl is felhívtam apukámat, hogy én egyszerűen képtelen vagyok erre, bemenni, de végül erőt vettem magamon. És annyira helyes volt a stáb meg a rendező is, hogy úgy alakult, én kaptam meg a szerepet, sőt meglepetésemre a casting is jó élmény volt.” A forgatásokon mindig feszített a tempó, és emiatt igen kimerítő a stáb és a szereplők számára ez az időszak, mégis egy hatalmas élményként gondol vissza a Tibor vagyok, de hódítani akarok! című 2006-os magyar vígjáték készítésére. „Kivétel nélkül mindenkivel, a fiatal srácokkal meg a színészkollégákkal is remek volt a közös munka. Ahhoz képest, hogy nekem a színház a szívszerelmem, nem a film, mégis hatalmas élmény volt. Nagyon-nagyon-nagyon sokat röhögtünk Németh Kristóffal, akivel ugye együtt dolgozom, azóta is emlegetjük… Lehetett sejteni, hogy ez egy vicces film lesz. Egyébként a maga nemében szerintem ez akkoriban egy sikeres film volt, ez az Amerikai pite-féle humor, hogy van az érett nő meg a fiatal srácok, egy könnyed vígjáték. Ha valaki röhögni meg szórakozni akart, akkor szerintem azt lehetett rajta” – nyilatkozta Bernadett a Blikk megkeresésére.
Azt is elárulta, hogy ennél a filmnél szakmailag nem igazán volt olyan kihívás elé állítva, amit ne tudott volna megugrani, egy fontos kérdésben mégis döntést kellett hoznia, hogy képes lesz-e rá. „Az egyetlen kérdés az volt, hogy van benne egy olyan jelenet, ahol félmeztelenül ki kell jönni a medencéből, és hogy ezt vállalom-e, vagy sem. Úgy voltam vele, hogy miután mi még úgy tanultuk, hogy a színész teste a munkaeszköze, úgy gondoltam, amennyiben ez indokolt, akkor végül is az a részemről belefér.”
A bevállalós színésznő a rendkívül pozitív tapasztalat ellenére sem oldódott fel a castingoktól való szorongását illetően. A filmforgatást nagyon élvezi, mégis inkább lemond róla, és csak színházban dolgozik, mivel egyszerűen képtelen magát kitenni egy esetleges visszautasításnak. „Az a baj, hogy én egyszerűen még a mai napig nem tudom a lelkemet arra trenírozni, hogy egy castingra bemenjek. Úgy vagyok vele, akkor inkább nem forgatok. De ha felkérnek egy filmszerepre – ilyen is előfordul –, akkor elmegyek. De az, hogy még tíz közül kiválasztanak-e, vagy sem, és az ezzel járó lehetséges kudarcélmény sokkal nagyobb trauma, mintha egyáltalán nem forgatok… A filmkészítés nagyon jó emlékként él a fejemben, ha ez lenne az alap bennem a filmezéshez, és nem lenne ez a castingellenesség, akkor boldogan csináltam volna több ilyen produkciót.”
Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu
