Ivancsics Ilona nagyon jól érzi magát most a bőrében, és a 10 kilós fogyása után még egy fürdőruhás fotózást is bevállalt a Best címlapján. Ám a plasztikai beavatkozásokat mindig elutasította, úgy érzi, fontosabb a megelőzés, ezért már 20 éves kora óta erre fektette a hangsúlyt. Sokat sportol, arctornázik is, és elfogadta magát még az idő múlásával együtt is. „Én elfogadtam így magam, bár látom, hogy nem olyan a nyakam, májfoltos a bőröm, de nem szeretnék plasztikáztatni. Nagyon jó kozmetikusom van, szeretek kipróbálni dolgokat – vallotta be az Egy ritmusban legutóbbi adásának vendégeként a népszerű színésznő. – Őszintén szólva, én nagyon sok elrettentő példát látok, és engem az taszít, hogy látom a sok egyenfelfújt arcot, akik korombeliek. Nézek ilyen ráncos, idős nőket, és nekem ez tetszik, olyan kiegyensúlyozottak, és nekem ez szép. (…) Voltak olyan kollégáim, akiktől megijedtem” – tette hozzá Ivancsics Ilona.
A műsorban Singh Viki volt a színésznő ellenpontja, aki sosem tagadta, hogy már huszonévesen esztétikai beavatkozásokhoz fordult. Az énekesnő szerint valóban túlzásokba lehet esni, és még az énkép is torzulhat, hiszen egy idő után már nem látta magán a változást, kis híján elkapta a gépszíj. „Engem a dermatológus állított le, mert egy idő után nem láttam magamon a változást – tette hozzá Singh Viki. Ennek ellenére nem nagyon tud leállni, mint bevallotta, nagy álma lenne a buborékfenék. – Nem fogom bevállalni, mert nagyon veszélyes, és nagyon félek is tőle, viszont nem fogom véka alá rejteni, de sokkal nagyobb buborékfeneket szeretnék” – vallotta be az énekesnő.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu