Hazai sztár

Törőcsik Dani és Bíró Bea: „Most jutottunk el arra a pontra, hogy a kapcsolatunkra tudunk koncentrálni”

A tévézés immár jó ideje része Dani életének, hiszen az egykori Éjjel-Nappal Budapest-szereplő korábban kis híján megnyerte a Nyerő Párost modell párjával, majd gyilkosként borzolta a kedélyeket az RTL sikerműsorában. Beával közös terveikről faggattuk őt.

„A 2023-es év tele volt kihívásokkal – jegyzi meg Törőcsik Dani elöljáróban. – Mivel én nem mindig dolgozom Budapesten, kevesebb időt tudtunk együtt tölteni. De megjelent hírekkel ellentétben nem élünk távkapcsolatban. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy egy hónapból nagyjából egy hetet külföldön, Németországban töltök. De a bázis továbbra is Budapest, ahol ­Beával élek.”

Hatalmas elismerés

A szerelmesek régóta nem szerepeltek közösen, pedig bőven van miről mesélniük. Dani a közelmúltban tetoválóművészként kapott amerikai munkavállalási engedélyt. A nem mindennapi lehetőség átírhatja a jövőbeli közös terveiket is. „Az amerikai bevándorlási hivatal két évig vizsgálódott, mire megkaptam az engedélyt. Be kellett nyújtani egy csomó papírt, rengeteg dolgot ellenőriztek. Ez egy megvalósult álom, hiszen az Egyesült Államok a tetoválás fellegvára, az ottani művészek a legjobbak. Hatalmas elismerést jelent, hogy ők szeretnének velem dolgozni. Be kell vallanom, Budapesten kívül sehol nem éreztem magam annyira otthon, mint New Yorkban. Ugyanakkor az igazsághoz tartozik, hogy ez most mégis inkább távlati cél” – árulja el Dani.

Hiányzik a pörgés

Beának sincs ellenére az amerikai álom. „Nekem is nagyon bejött New York. Már kétszer voltam kint Danival. Közel áll hozzám az amerikai mentalitás. Őszintén szólva, sokkal közelebb is, mint a magyar. Azt is mondhatjuk, én mindenhol a komfort­zónámon belül vagyok, kivéve Magyarországon. Ezt nem azért mondom, mert ez egy szörnyű hely lenne, hanem egészen egyszerűen nem tudok azonosulni az itthoni energiákkal. De ebben a pillanatban még valóban nem opció a költözés. Három éve jöttem haza Hongkongból, ahol tíz évig éltem. Mostanra barátkoztam meg a gondolattal, hogy itthon maradunk. Dani elképesztő dolgokat ért el a szakmajában, és most jutottunk el arra a pontra, hogy a kapcsolatunkra tudunk koncentrálni. Érdekes időszak ez az életemben, hiszen egyfelől imádom a munkám, egy amerikai cég budapesti irodavezetőjeként dolgozom. Másfelől pedig nagyon hiányzik a megszokott pörgés, a forgatás, a csillogás. Gyerekkorom óta az életem része a szereplés, én ezt szívesen csinálom” – magyarázza Bíró Bea.

A Nyerő Párost kis híján megnyerték (Fotó: RTL/Sajtóklub)

Mit tanultak a Nyerő Párosból?

Annak idején a Nyerő Páros megannyi tanulsággal szolgált számukra. Természetesen van olyan is, amit ma már talán másként csinálnának. „A műsor megmutatta, mennyire fontosak a barátok, és hogy nem mindig érdemes kimutatni az érzéseidet, mert az rosszul is elsülhet. Ha visszamehetnék, esetleg megpróbálnék egy langyos szerethető karaktert mutatni, ami kevésbé osztja meg a nézőket. De valószínűleg ezt csak ideig-óráig tudnám alakítani, és egy idő után előbújna az igazi énem” – gondolkodik el Bea.

Szívesen tévézne még

Bea nem zárja ki, hogy a jövőben feltűnik majd egy-egy tévés produkcióban, hiszen mindig vonzotta ez a világ. „Jártam műsorvezető-válogatásokon, de eddig nem kaptam olyan ajánlatot, ami miatt feladnám a jelenlegi munkám. De szívesen szerepelnék például az Ázsia Expressz­ben vagy a Dancing with the Starsban is.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!