Hazai sztár

Petrovics-Mérei Andrea meg is élhetne a hobbijából: lánya barátai és kollégái is rendelnek tőle

Csodájára járnak saját készítésű táskáinak, és bár maga sem gondolta volna, hogy idővel így lesz, ma már megrendelésre is dolgozik. Hogy csinálja a tengernyi élő közvetítés és öt gyermek mellett? A Story magazinnak elárulta.

Sokáig úgy töltekezett, hogy amikor a ház elcsendesedett, már annak is örült, ha a férjével beszélgethettek egy keveset. Ma pedig, ahogy a gyerekek felcseperedtek, új hobbikra is jut ideje. Nagy a család, így korántsem biztos, hogy amikor Petrovics-Mérei Andrea leül alkotni, senki nem szól hozzá. A sportriporter is nevetve meséli, egy olyan házban, ahol öt gyermek, pontosabban négy fiatal felnőtt és egy tizenhárom éves kamasz nevelkedett, hiába repültek ki többen, ma is előfordulnak hirtelen jött és halasztást nem tűrő kérések, attól függően, éppen ki van otthon. A férje azonban, mint eddig minden hobbiját, ezt is maximálisan támogatja. „Azért mindig megkérdezem, hogy nem zavarja-e, ha kötőtűvel a kezemben beszélgetünk, a gyerekek pedig idővel megtanulták, hogy ne olyankor közelítsenek, amikor már egyébként is elég hangosan jelzem, nyolcadszor fejtek vissza egy mintát egy készülő táskán. Ezek azok a pillanatok, amikor némileg megkérdőjelezem, hogy a horgolás valóban stresszűző tevékenység-e, de hogy a mindennapok monotóniájából kizökkent, és jó hatással van egy ilyen kezdőre is, mint én, az kétségtelen” – jegyzi meg nevetve az M4 Sport műsorvezetője.

Anyáról lányára

Andrea idei éve munka szempontjából valóban elég eseménydús, ám a mindig pörgős műsorvezető rendkívül élvezi az élő közvetítések varázsát, alig várja, hogy a futball-Eb németországi helyszínéről közvetítsen. Aztán éppen csak egy lélegzetvételnyi ideje lesz, és már kezdődik is az olimpia. Ezekben a hónapokban tényleg nem árt, ha van egy-két olyan hobbi, ami az embert valóban kizökkenti akár csak egyetlen órára a pörgésből. Számára ilyen a futás, a jóga és a horgolás, ez utóbbira még édesanyja tanította, és ma már nagyobbik lánya, Vanda is szeretné elsajátítani az alapokat. „Makramézni, kötni és horgolni is tudok alapszinten. Ahhoz, hogy a táskák valóban elkészüljenek, nekem is rá kellett találnom a saját stílusomra, a bélést és a zipzárt pedig még mindig édesanyám varrja. Egyébként ő volt az első megrendelőm is. Olyan ügyes, mint ő, sosem leszek, csak kis részben örököltem a kézügyességét, és mivel az elmúlt 15 évben nem volt horgolótű a kezemben, kiestem a gyakorlatból, de mára felébresztettem magamban a szunnyadó tudást. A nagyobbik lányomnak is mondtam, ha valóban jól meg akarja tanulni a kézimunkát, érdemes a nagymamát nyüstölni vele. Örülök, hogy érdeklődik a hobbim iránt, ez nálam is így kezdődött, és lám, most felnőttként is hasznát veszem.”

Sorra jönnek majd az élőzések: a futball-Európa-bajnokság és az olimpia (Fotó: Archív)

Követi a trendeket

Andrea kisebbik lánya, Kinga már kirepült a családi fészekből – vidéken kézilabdázik –, ám édesanyja hobbiját továbbra is élvezi. Mivel Andrea követi a trendeket, a lánya barátai is szívesen rendelnek tőle, sőt az MTVA-s kollégák is a munkái csodájára járnak. „Olyan kreatív magyar tervezőkre bukkantam, akiktől ma már online oktatóvideókat is lehet vásárolni és tanulni tőlük, így készítettem már divatos tote bageket, vállra akasztható, telefonméretű, úgynevezett crossbody­kat, és nagyon örülök, amikor azt látom, hogy a fiataloknak ez tetszik, vagy a televízióban, a sminkszobában kapok egy-egy elismerő pillantást, dicséretet. Ilyenkor még inkább elkap a lendület, van, hogy egy este alatt elkészülök egy-egy darabbal. Most, húsvétra is több horgolt csecsebecsével örvendeztettem meg a barátainkat, a családtagjainkat. A legjobb érzés adni, ráadásul ezek a pamut- és pólófonalak újrahasznosítottak, így még környezettudatosak is.”

Rohan az idő

Andrea két lánnyal, férje két fiúval érkezett a házasságba. A gyerekek időközben felnőttek, közös gyermekük, Bence pedig nemrég ünnepelte a 13. születésnapját, amelyen a család hatalmas bulival köszöntötte.

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!