Címlapsztori

Galambos Boglárka: „Az édesapámmal baráti a viszonyom, mindenről tud, ami velem történik”

Az ország szeretett trombitása távolról sem veszi le a szemét egyetlen lányáról. Bogi elmesélte, mit szól 27 évvel idősebb szerelméhez az édesapja.

Történjék bármi, az élet nem áll meg. Így van ez Galambos Lajos és családja esetében is. Miközben a zenész közel egy éve bevonult a börtönbe, lánya, Galambos Boglárka élete halad előre. Noha Bogi mindössze 25 éves, mára a divatmárkájával komoly üzletasszonnyá vált, és nemrég kiderült, a magánélete is új fordulatot vett. Az ismert milliárdos, Csipak Péter ugyanis nőnapon a közösségi oldalán kürtölte világgá, hogy egy párt alkotnak. A Storynak sikerült elérnie Bogit, aki még egy kis időt kért ahhoz, hogy a kapcsolatukról meséljen, de a hírt, miszerint foglalt a szíve, megerősítette.

A szerelem kortalan

„Ha én úriemberként viselkedem a hozzám tartozó nővel, azzal megadom számára a lehetőséget, hogy száz százalékban élje meg mellettem a nagybetűs nőiességet, és amikor ennek a mély, belső nőiségnek a fénye rám ragyog, akkor érzem úgy, hogy férfiként kiteljesedtem” – írta Csipak Péter a képhez, amin Bogi a tőle kapott hatalmas virágcsokorral a kezében mosolyog, és ami két hete futótűzként terjedt el az interneten. A románc elsőre sokakat meglepett, hiszen a férfi egész pontosan 27 évvel idősebb.

Édesapja jelenleg börtönbüntetését tölti, de a mindig erős családi egység így sem bomlott meg (Fotó: Archív)

„Milliárdos nőcsábász?”

Ami Bogi választottját illeti, sokaknak ismerős lehet, ugyanis az egyik legbefolyásosabb magyar üzletember, befektető, ingatlanfejlesztő. Ő vizionálta a kétezres évek elején a fővárosi Fashion Street bevásárlóutcájának koncepcióját, mindemellett pedig a celebvilágban sem ismeretlen. Hosszú éveken át volt Horváth Éva párja. A „nőcsábászként” is elhíresült milliárdosnak azonban, úgy tűnik, Galambos Bogi komolyan megérinthette a szívét, ugyanis ilyen romantikus gesztust, hogy ország-világ előtt vall szerelmet, nemigen láthattunk Csipaktól. Az üzletember egyébként a divatvilágban is érdekelt, így ismerkedtek meg Bogival is. Lajcsi lánya pár éve megalapította a saját márkáját, a GBA Style-t, az egyedi tervezésű férfi-női ruháival pedig először a tavalyi Balaton Soundon debütált. „A ruháim mellett arra vagyok a legbüszkébb, hogy újrahasznosított anyagokból készítjük a kollekciókat. Nagyon szeretem az állatokat, nem szeretem, ha valami kártékony, úgyhogy fontos volt számomra, hogy állatbarát és környezetbarát darabjaink legyenek” – kezdi a Storynak Bogi, aki a tervezés mellett korábban már több tévés produkcióban is közreműködött stylistként, és sok hazai előadóval dolgozik együtt. Legutóbb Pápai Joci kérte fel divattanácsadónak a klipjéhez.

Bogi és párja között 27 év a korkülönbség (Fotók: Archív)

„Jóval öregebb a lelkem”

Az üzleti világ tehát összeköti a szerelmeseket, Bogi érettsége láttán pedig már nem is tűnik olyan soknak az a közel három évtizedes korkülönbség. „Világéletemben az idősebbek körében éreztem jól magam. Idősebbek a barátnőim és a korábbi párjaim is. A korombelieken azt látom, nem igazán tudják, hogy mit akarnak, merre tartanak. Én mindig is tudtam. Azt gondolom, bár 25 éves vagyok, igazából jóval öregebb a lelkem – meséli Bogi, aki hamar önállóvá vált. – Már az egyetem kezdete óta külön élek a családomtól. Egyedül költöztem a fővárosba. Évek óta saját háztartásom, egzisztenciám van.” Az édesapjával történtek miatt pedig talán még ennél is korábban fel kellett nőnie, ráadásul a médiafigyelem középpontjában. Ám a szüleivel ma is szoros kapcsolatot ápol. Bogi szavaiból úgy vettük ki, Lajcsi a Csipakkal való kapcsolatára is az áldását adta. „Nincs titkom a szüleim előtt. Az édesapámmal baráti a viszonyom, mindenről tud, ami velem történik. Én úgy nőttem fel, hogy rengeteg időt töltött együtt a családunk, mindig nagyokat, mélyeket beszélgettünk, tartalmas időt töltöttünk együtt. És ez mára sem változott” – meséli a Bogi, akiről úgy tudni – bár nagy a szerelem –, még nem él együtt a párjával.

Saját divat­márkája rendkívül népszerű (Fotó: Archív)

Dolgozni kell a kapcsolatukon

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a nagy korkülönbségnek nagy veszélyei vannak egy kapcsolatban. „Ez egy nehezítő tényező lehet, hiszen 27 év korkülönbség már generációs különbségnek számít. Ami hozhatja magával az eltérő érdeklődést, igényeket, világnézetet. De nagyon sok munkával áthidalható abban az esetben, ha ki tudnak alakítani egy közös nevezőt, közös jövőképet. És ha a testiségen és szerelmen kívül sikerül több pilléren állnia a kapcsolatnak, akkor az a rózsaszín köd után is életképes lehet.”

Kiemelt képek: Borzi Vivien/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!