Hazai sztár

Indulunk még valaha az Eurovíziós Dalfesztiválon?

Idén is megrendezik májusban az Eurovíziós Dalfesztivált. Magyarország már évek óta nem vesz részt az eseményen.

Az első Eurovíziós Dalfesztivált 1956-ban rendezték Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország és Svájc részvételével. Minden állam két dallal indult. A megmérettetésre Luganóban került sor. Ezt a versenyt, bár a kamerák is rögzítették, elsősorban rádión keresztül lehetett követni. A győztes a svájci Lys Assia lett Refrain című dalával.

50 éve, 1974. március 4-én jelent meg az ABBA híres dala, a Waterloo, és ebben az évben meg is nyerte az dalversenyt, amit akkor az angliai Brighton­ban rendeztek. Innentől kezdve az együttes karrierje meredeken ívelt felfelé. 2005-ben egy szavazáson minden idők legjobb eurovíziós dalának választották.

Az ABBA az 1974-es dalversenyen győzedelmeskedett (Fotó: Getty Images)

Tudják, ki nyerte az 1988-as versenyt? A Svájc színeiben éneklő Céline Dion, aki utána a világ egyik legismertebb dívája lett. Érdekesség, hogy a fesztivált ebben az évben már hazánkban is közvetítették. A hazai kommentátor Vágó­István volt.

1994-ben küldtük első versenyzőnket a fesztiválra Bayer­ Friderika személyében, aki a dublini döntőben a negyedik helyet szerezte meg a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal. Ennél jobb eredményt hazánk azóta sem tudott elérni.

1998-ban hatalmas sajtóvisszhangot kapott, amikor a transznemű izraeli énekesnő, Dana International­ nyerte a fesztivált Diva című dalával. Érdekesség, hogy a művész 2011-ben is visszatért a versenybe Ding Dong című dalával, ám akkor az elődöntőből sem sikerült továbbjutnia.

„Itthon hol énekelhetnék ekkora közönségnek?” (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

2011-ben Wolf Kati képviselte hazánkat a megmérettetésen Düssel­dorfban, és bár a Szerelem, miért múlsz? csak a 22. lett, olyan eurovíziós himusszá vált, ami a mai napig imádnak a külföldi rajongók. „Amikor versenyeztem a dallal, még nagyon kicsik voltak a lányaim. Így bár nyitva volt előttem egy eurovíziós karrier lehetősége, nem mertem vállalni a gyerekek miatt, hogy, mondjuk, szerdától vasárnapig külföldön koncertezzem. Aztán ahogy nagyobbak lettek, úgy döntöttem, már igent mondhatok ezekre a felkérésekre. Azóta Európa-szerte több helyen megfordultam, és most is megyek majd március végén egy kétnapos rendezvényre Madridba. Ezt a fesztivált mindig óriási érdeklődés övezi. Jó lenne, ha mi is bemutathatnánk, hogy hol tart éppen a magyar pop zene. Én Düsseldorfban 35 ezer ember előtt adtam elő a dalt. Itthon hol énekelhetnék ekkora közönségnek? Zsűriztem A Dalban is, amikor már nem volt eurovíziós dalválasztó, amelyben így több alternatív előadó is lehetőséget kaphatott. De én azt mondom, miért ne lehetne két műsor? Miért ne lehetne egy másik, amelyben inkább popdalok versenyeznek, és azokból választunk egyet, hogy képviseljen minket Európában. Hiszen az Eurovízió nekünk, énekeseknek olyan, mint egy Európa-bajnokság a sportolóknak. Arról nem is beszélve, hogy a zene egy közös nyelv, ami az országok közötti feszültségeket is tompíthatja.”

Ha azt mondjuk, hogy 10 évvel ezelőtt Thomas Neuwirth nyerte a versenyt, sokan nem tudják, kiről beszélünk. Ám ha a művésznevét említjük, rögtön beugrik mindenkinek kiről van szó. Conchita Wurst, akit sokan csak a szakállas énekesnőként emelgetnek. Az extravagáns előadó igazi kaméleon, aki mostani fotóin sokan meg sem ismernék. Az énekes egyébként 2015-ben a Story Gála vendége volt.

Conchita Wurst a Story Ötcsillag Díjátadó Gálán 2015-ben (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Eddig csak egyetlen nő volt, akinek kétszer is sikerült megnyernie a versenyt. Ő a tavalyi győztes, a svéd Loreen,­ aki 2012-ben Bakuban Euphoria, 2023-ban Liverpoolban pedig a Tattoo című dalával diadalmaskodott.

Pápai Joci volt volt az egyetlen magyar, aki kétszer is képviselhette hazánkat. Egyúttal ő volt az is, aki utoljára állt eurovíziós színpadra magyar színekben. „Mindkét szereplés hatalmas élmény volt. Szerintem nemcsak a magyar zenei létnek, hanem a közhangulatnak is jót tenne, ha lenne kiért szurkolni a magyaroknak a dalversenyen – mondja az énekes. – Lehet, hogy soha nem nyernénk, de szerintem nem is ez a lényeg. Egyébként a mai napig nem néztem vissza, hogyan énekeltem az Eurovízió színpadán az Origót.”

Pápai Joci kétszer is szerepelt a nemzetközi porondon (Fotó: Getty Images)

Wolf Kati és Pápai Joci is örülne, ha hazánk újra képviseltetné magát a versenyen. Erre azonban egyelőre elég csekély az esély. Az MTVA ugyanis nem kíván részt venni a kontinens legnagyobb zenei buliján. Ám egy másik csatorna átvehetné a műsort. A jelentkezésnek azonban feltétele, hogy az adott televíziónak az Európai Műsorsugárzók Uniója tagjának kell lennie. Ez nálunk 2015-től a Duna Média­szolgáltató.

Kiemelt kép: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!