Címlapsztori

Rába Tímea: „Ma már egyáltalán nem értem, mi bajom volt magammal”

Bár küzd az ötvenes nők gondjaival, nem szeretne újra huszonéves lenni. Éppen keresi azt a munkahelyet, ahol bizonyíthat, ahol számítanak rá.

Fotósorozat készül az ötvenes éveiket taposó hölgyekről „A kor csak egy szám” szlogennel. Az egykori modell, az 1991-es Miss Hungary második helyezettje, Rába Tímea is Bánhalmi Norbert fotográfus kamerája elé állt.

„Jó, hogy öregszem…”

Tímea feleség, háromgyerekes anyuka, nagymama és a világban a helyét kereső ötvenes nő. Arról faggattuk, hogy milyennek látja magát a tükörben. „Az embernek vannak jobb és rosszabb pillanatai. Egyrészt jó, hogy öregszem, mert ez azt jelenti, hogy élek. Másrészről a húsz-harminc évvel ezelőtti fotóimat a mostaniak mellé rakva, nyilván én is látom a különbséget, de megtanultam, hogy csak rajtam múlik, mit hozok ki magamból. Szeretem azt, aki lettem. Bölcsebb, átgondoltabb, elfogadóbb vagyok – mondja, de azt sem hallgatja el, hogy van még kihívás az életében. – Idáig a családomnak éltem. Fiatalon lettem édesanya, a gyerekeim azóta kirepültek, nincs akkora igényük rám, mint korábban. Ennek minden pillanatát élveztem, de most újra figyelhetek magamra. Beléptem az életemnek abba a szakaszába, hogy dolgozhatok, és bebizonyíthatom, egy ötvenes nő is képes aktívan, eredményorientáltan dolgozni, hiszen mi tapasztaltabbak és alázatosabbak vagyunk a munkát illetően is. Jelenleg keresem azt a helyet, ahol számítanak rám.

1991-ben Bálint Antónia szépségkirálynő első udvar­hölgye lett (Fotók: Archív)

„Mégsem kesergek”

Hajdanán a férfiakat megbabonázta, a nők irigyelték, csupán egyetlen ember nem látta szépnek, mégpedig saját maga. „Sosem mondhattam el magamról, hogy önbizalommal teli voltam. Mindig voltak ­kisebbségi komplexusaim, még a szépségverseny időszakában is. Nekem akkor egyetlen vágyam volt, hogy nyerjek valamilyen díjat, helyezésben nem gondolkodtam. Én lepődtem meg a legjobban a sikeremen, és ma már egyáltalán nem értem, mi bajom volt magammal. De mégsem kesereghetek azon, mi volt harminc éve, húsz év múlva pedig majd azon, hogy jaj, ötvenévesen de jól néztem ki. Ezt nem lehet! A szépség szubjektív dolog. Nyilvánvalóan nem mindig tetszik, amit ennyi idősen a tükörben látok, de épp ezért van szükség arra, hogy egy nő harmóniában legyen önmagával és a világgal. Látom, min kellene változtatnom. Dolgozom azon, hogy helyre tegyem magamban a dolgokat.”

A 21 éves Nina nagyon büszke az anyukájára, ő a példaképe (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Mosolyogjunk!”

Sok pályatársával ellentétben Tímeának rendezett családi élete van. Hosszú ideig kizárólag férjének és a gyerekeknek élt, a köztük lévő kötelék elszakíthatatlan. „A család egységénél nincs fontosabb. Nina lányom épp a napokban csalt könnyeket a szemembe, amikor azt mondta a barátainak, hogy ha feleannyira lesz jó anya, mint az ő édesanyja, akkor nagyon jó anyuka lesz. Tényleg az anyaság életem legfőbb feladata, és ma sem csinálnám másképp – mondja a 30 éves Márk, a 21 éves Nina és a 16 esztendős Noel édesanyja, és kicsit megint elérzékenyül. – Nekem három testvérem van, és az anyukámmal éppen arról beszéltünk nemrég, hogy én vettem át az ő családösszetartó szerepét. Ragaszkodó testvérek vagyunk, és ez csodálatos dolog.” Miközben a fényképezőgép vakui villognak, Tímea üzen kor- és sorstársainak. „Nekem is vannak olyan napjaim, amikor melegítőben, smink nélkül járkálok otthon, aztán megrázom magam, hisz nő vagyok, és szeretném, ha a férjem is nőként tekintene rám. Ne hagyjuk el magunkat! Ne az életkorunkkal keljünk és feküdjünk! Ez csak egy szám! Kizárólag rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle! Mosolyogj, és a világ vissza­mosolyog rád!”

Kiemelt képek: Bánhalmi Norbert

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!