Hazai sztár

Rába Tímea: „Meg kell próbálnom újra megtalálni önmagam”

Az elmúlt évtizedekben az anyaság töltötte ki a Miss Hungary egykori udvarhölgyének életét, de a gyerekek felnőnek. Neki pedig hamarosan újra kell gondolnia az életét.

Mindig is családra vágyott, az anyaság pedig élethivatássá változott számára. Legidősebb fiától egy unokája is van, és a legkisebb is elmúlt már 14.

„Semmit nem hagytam ki”

„Ha megkérdeztek, mi akarok lenni, már kislány koromban is azt feleltem, hogy anyuka − meséli. – Mi négyen vagyunk testvérek, fantasztikusan összetartó családban nevelkedtem, és ez minta volt számomra is. Ha visszagondolok, semmit sem csinálnék másként, maximum vállalnék még egy-két gyermeket. Én úgy vállaltam ezt a feladatot, amit az anyaság jelent, hogy minden fontos pillanatban ott legyek az életükben. Így aztán soha nem hagytam ki egyetlen fellépést, versenyt, évzárót, semmit. Sokszor még akkor is ott voltam, ha ők már nem igényelték volna. A lányomnak, Ninának most lesz a szalagavatója, és utána mennek bulizni. Kértem, hogy hadd kísérjük el, hogy vigyázhassunk rá, de természetesen elutasította ezt a remek ötletet… Lassan fel kell készülnöm rá, hogy a gyerekek felnőnek. Furcsa helyzet, de most meg kell próbálnom újra megtalálni önmagam.”

Büszke nagymama

A legidősebb gyermek sokszor tapossa ki az utat a többiek számára. Timiéknél Márk volt az első, aki kirepült a családi fészekből. „Márk 27 éves, már önálló élete, saját családja van. Az unokám, Nicos 4 éves. Ő Márk kicsinyített mása, és ugyanolyan kiegyensúlyozott, vidám kisfiú, mint az apukája volt. Ma már látom, hogy Márk életében minden a helyén van, de amikor elköltözött otthonról, az nehéz volt. Nem azért, mert kirepült a családi fészekből, hiszen erre minden szülőnek fel kell készülnie, hanem mert minden annyira gyorsan történt. Nem számítottunk rá. A legjobbat szerettem volna a fiamnak, és örültem volna, ha nem hoz ilyen hirtelen döntést, de elfogadtam, hogy nem vagyunk egyformák, és ő egy másik utat szeretne járni.”

Felnőtt a hercegnő

Már Timi lánya is felnőtt, idén érettségizik. „Nina 19 éves. Születése percétől kiválóan alkalmazkodott a világhoz. Már csecsemőként végigaludta az éjszakát, én hívogattam a védőnőt, hogy az én kislányom rengeteget alszik, biztos valami baj van, amikor századszor is hívtam azt mondta: ’Örüljön neki, anyuka, más azért hív, mert egész éjjel sír a gyereke.’ Aztán már óvodában is hercegnő volt, ha nem mehetett ehhez illő ruhában az oviba, kemény hiszti vette kezdetét. Mások overallban vitték a gyerekeket, én pedig tüllben. Még télen is ragaszkodott a hercegnős ruhához gumicsizmával. Nina maximalista, már az iskolában is azt mondta: ’Ötös lett a dolgozatom, de elvesztettem két pontot…’ Az angol nyelvvizsgája már megvan, készül a spanyolra, és a Miss Universe szépségversenyen ő lett a második udvarhölgy. Mondtam neki: ’Már papírod is van róla, hogy szép vagy, most már hidd is el.’ Noel most volt 14 éves. A csillagjegye Skorpió, Skorpió aszcendenssel. Nagyon jólelkű fiú, és nagyon nyitott a világra. Őt nehezebb irányítani, mint a nővérét, sokkal önfejűbb emberke. Nagyon ügyes a számítógép világában, a legnagyobb problémája az életében, hogy milyen legyen az új monitorja vagy fülhallgatója, az élet egyéb kérdésein nem nagyon aggodalmaskodik, azt mondja, majd minden megoldódik. Ha végignézek ezen a három gyereken, nagyon büszke vagyok rájuk, mert mindhárman jóérzésű, őszinte, tiszta szívű emberek lettek, és ennél többet nem is kívánhatnék.”

Nina az anyukája nyomdokaiba lépett (Fotó: Smagpictures)

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!