Napi friss

Fekete Dávid nem látogathatja meg másik városban élő szerelmét

Az énekes szerint Szintia érkezésével minden a helyére került az életében. Ám akad egy bökkenő.

Fekete Dávid tavaly novemberben jelentette be, 10 évvel fiatalabb párjával különváltak útjaik. Azóta viszont újra rátalált a szerelem. Új kedvesével, Szintiával való kapcsolata ugyan még viszonylag friss, de az énekes boldogabb, mint valaha. Elmondása szerint a lány érzelmi intelligenciája bővőlte el a leginkább. „Napról napra többet beszéltünk. Nem egyszer előfordult, hogy este kilenckor kezdtünk el beszélni, és hajnali kettőkor tettük le a telefont. Repült az idő. Amikor valakivel ennyire egy hullámhosszon vagy érzelmileg, akkor tényleg megáll az idő – mesélte az énekes a Fókusznak. A boldogságukat azonban beárnyékolja a távolság, hiszen a lány Békéscsabán lakik, Dávid pedig Dunaújvárosban él, amit csak munka miatt hagyhat el a bírósági ítélet értelmében. – Egyelőre iszonyatosan intenzív a kapcsolat, de nem szeretnénk kapkodni, sokkal inkább lépésről lépésre haladni” – magyarázta Fekete Dávid.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!