A Klubrádió szombati, Klubdélelőtt című műsorában Kun Zsuzsa az 52. születésnapja alkalomból köszöntötte a képernyőről több mint tíz éve eltűnt másik műsorvezetőt, aki azonban egyáltalán nem szakított a televíziózással. Producerként dolgozik, olyan népszerű műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Keresem a családom, az Első millióm története, az Életünk története, a Cápák között… Mellette tanít, egyetemi docens, 21 éve Bárdos András felesége, no és terelgeti a fiát és a lányát – egyik sem kis feladat, mondja nevetve.
Azért képben van
Arra a kérdésre, hogy van, egykori mesterétől, tanárától, Vitray Tamástól idéz, aki erre a kérdésre azt szokta mondani: „Hál’ istennek, egyre többet betűzöm a nevemet.” Hogy ez mit jelent? Azt, hogy egyre kevesebb fiatalembernek evidens már, ki is az a Vitray Tamás. „Ez az öröm engem is elért, nem érzem, hogy a régi életemből bármi is hiányozna. Sokat vagyok egyetemisták között, ez rálátást ad arra, ami elmúlt. Valamikor képtelen lettem volna hírek nélkül élni, ma elolvasom, meghallgatom a híreket, de felzaklatnak. Persze azért képben vagyok, de nem úgy, mint régen. Ha nálunk megy a tévé, akkor a két férfi biztosan focit néz, ez pedig engem nem érdekel.”
Vita a gyerekekkel
Krisztina a produceri munkája mellett két helyen is tanít, volt kitől elsajátítania a tanítás örömét és szenvedélyét. „Tizenkét évig voltam a Színművészeti Egyetemen Vitray Tamás tanársegédje, amikor ő abbahagyta, átvettem tőle a feladatokat. Aztán jött a váltás a SZFE-n, tanárok és diákok együtt felálltunk, és eljöttünk onnan. De maradt a FreeSZFE és a Kodolányi Főiskola. Vannak vállalkozásaim, mondanám, hogy üzletasszony vagyok, de ha most hallanák a gyerekeim, rám szólnának. Nálunk a családban ugyanis komoly vitatéma, hogy például az Oscar-díj átadásán lehet-e színésznő és színész kategória. A gyerekeim már úgy szocializálódtak, hogy azonnal kiszúrják a rasszizmust, szexizmust, szerintük csak színész és csak üzletember létezik.”
Az örök ellentét
És ha már a gyerekeit szóba hozta, felmerült, vajon örökölték-e a szüleik érdeklődését a közélet, a politika iránt. „A gyerekeim nem politizálnak, hanem a józan eszük mentén kiállnak az őket érdeklő, érintő dolgok, ügyek mellett. Szerintem, ez nagyon fontos. Mind a ketten karatéznak, ami azért is nagyszerű, mert megtanulják, milyen a tisztességes verseny. Ez a sport tiszteletre, alázatra nevel, és általa az értékrendjük is a helyén van. Szerintem ez a legtöbb, amit ma Magyarországon adhat egy szülő a gyerekeinek. Egyébként, órákig tudnék velük dicsekedni, de mindenkit megkímélek ettől. Ádám a pályaválasztásról egyet biztosan tud, csak olyan országokba menne egyetemre, ahol van karate. Anna még nem tart itt, de mivel András nagy gyerekei is külföldön, Angliában diplomáztak, nem is kerül szóba, hogy itthon tanuljanak. De erről még korai beszélnünk. Sajnos most, a gazdasági válság kellős közepén annyi mindenen lehet szorongani. Én is szorongok, ha látszik rajtam, ha nem. Féltem a gyerekeimet, a környezetemet, az országot, mindent, és mindenkit mindattól, ami vár ránk. A legfurcsább, hogy nem lehet előre gondolkodni. András persze világéletében előrelátó volt, ő szeret tervezni, szereti kizárni a legrosszabbat, miközben én fatalista vagyok, mindig azt mondom, ha eljön az idő, akkor és ott kell dönteni. De ő erre azt mondja, akkor már késő lesz. Én nem vagyok ilyen pesszimista, de mindig izgulok valamiért: most például azért, mert kvalifikált a fiam a Karate Világbajnokságra, ő képviseli október végén a kategóriájában Magyarországot, és készítjük az új Cápák közöttet is. Mindkettőt nagyon várom.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu