A Rácz baba április 14-én született, és ahogy telnek a hetek, a házasok úgy rázódnak egyre jobban bele a szülőségbe. És ugyan voltak már kipihentebbek, boldogabbak aligha! „Noha csak két napot töltöttünk a kórházban, hozzászoktam, hogy a nővérek segítenek a fürdetésnél, a szoptatásnál, ha kérdésem lenne, azonnal válaszolnak, emiatt magam voltam a nyugalom szigete. Majd mikor Kamillával a hátsó ülésen elindultunk haza, egy pillanatra elöntött a pánik, hogy ’te jó ég, magunkra maradtunk’ – kezdi nevetve az édesanya. – És mivel a lányunk majd egy hónappal előbb jött – három napon múlt, hogy ne számítson koraszülöttnek –, ez finoman szólva is keresztülhúzta a számításainkat. Jenő tényleg igyekezett úgy szervezni a munkáit, hogy a lányunk érkezése utáni pár hétben ne kelljen őt sokat nélkülöznünk, csak azzal nem számoltunk, hogy Kamilla olyan türelmetlen, mint a szülei, és úgy dönt, a vártnál előbb születik… Így az első héten szinte végig kettesben voltunk, mert Jenő reggeltől estig forgatott, plusz anyukámék sem tudtak átjönni segíteni, mert lebetegedtek. De nem pánikoltam, mondjuk időm sem lett volna rá.”
„Hogy apa lettem, az egy csoda”
Az élet úgy hozta, hogy Jenő továbbra is borzasztó elfoglalt, egyik étterméből a másikba rohangál, ami miatt van is némi lelkiismeret-furdalása. „Egyszerre örömteli és megterhelő ez az időszak. Azt sem tudom, hol áll a fejem, épp a harmadik éttermemet nyitom Szigligeten, de közben meg minden erőmmel azon vagyok, hogy megéljem a jelent, mikor Dórival és Kamillával vagyok – veszi át a szót az étteremtulajdonos. – Hogy apa lettem, az egy csoda! Mondtam is a feleségemnek, hogy ne értse félre, az életemnél is jobban szeretem, de az a szerelem, amit a kislányom iránt érzek, nem e világi. Nehéz is otthon hagynom őket, olyankor bűntudatom van. De ugyanez igaz fordítva is, hisz’ mikor a családommal vagyok, feszít a felelősség, hogy a konyhán kellene lennem, hogy vezessem a csapatomat. Igyekszem minden fronton megfelelni. Az apaszerep még új, de idővel biztos belejövök. És amikor csak tehetem, besegítek Dórinak. Gond nélkül fürdetem, etetem, pelenkázom Kamillát. És voltunk már párszor kettecskén is, amiből egyébként mindig vicces sztorik kerekedtek. Például amikor fél óra alatt négyszer tettem tisztába, mert amint lecseréltem a pelust, éreztem, hogy újra megtelt. Vagy mikor sugárban lepisilt. Hát ilyen egy friss apuka élete” – tréfálkozik.
„Háromóránként szoptatom”
Dóri nem dorgálja a férjét, nem neheztel rá, mert kevesebbet van otthon, sőt pontosan tudja, mindez értük van. „Mikor Kamilla keservesen sír, van, hogy kicsúszik a számon, hogy ’Ilyenkor hol a Jenő?!’ Aztán rájövök, ha ott állna mellettem, a kicsi akkor sem hagyná abba a bömbölést – folytatja Dóri. – Végigveszem, mi lehet a baja; a pelenka üres, nem éhes, nem fáj a hasa, és aztán szépen megnyugszom, hogy csak nyűgős. Szerencsére ez ritkán van, áldott jó baba. És olyan szépen eszik, szinte már túl szépen! – kacag fel. – Jó súlyban van, már egy kilót hízott, mióta itthon vagyunk. Háromóránként szoptatom, ezt is igényli. A kis drága nagyon szeret ám enni. Mondjuk arra rájöttem, hogy nem mindegy, én mit eszem cicizés előtt. Egyik nap megkértem a férjem, hozzon nekem egy burritót – aznap este nem aludtunk. A babos, hagymás étel határozottan nem jött be a kicsinek! Jó tanulópénz volt, de érdekes, mert azóta nem is kívánok olyat, ami rossz lenne Kamillának. Az pedig különösen szerencsés, hogy sok tejem van, olyannyira, hogy muszáj lefejnem. De nem bánom, mert így Jenő is tudja cumisüvegből etetni a babánkat, ami megható. Olyankor olyan szerelmesen tudom nézni őket. És a lányunk tiszta Jenő! Az arca, a szeme, a haja az apjáé.” „De az orra Dórié – vág közbe a sztárséf. – Kamilla olyan, mint a kettőnk kis klónja. Személyiségben inkább rám ütött, akaratos egy gyerek. Ha nagy ritkán rázendít, a plafon is beleremeg.”
„Türelmetlen vagyok magammal”
Ugyan a császármetszés miatt Dóri eleinte nehezen mozgott, mostanra már napi rutin lett, hogy a kislányát magára köti, és elmennek sétálni, programozni, vagy meglátogatják a nagyszülőket. „Kimozdulunk, csavargunk, ami jót tesz a lelkemnek. A terhességi utáni depresszió hál’ isten elkerült, bár bevallom, nem is tartottam tőle. Az első hét volt nehéz, a vágás miatt óvatosnak kellett lennem, és fájt is eléggé, de azóta kutya bajom. Azt viszont alig várom, hogy mozoghassak! Egyrészről hiányzik a sport, de az is igaz, hogy türelmetlen vagyok magammal, a testemmel szemben. Minél előbb szeretném visszanyerni az alakom. Nagyon frusztráló szerintem minden újdonsült anyukának, hogy a közösségi oldalakon a nők szülés után két héttel már úgy néznek ki, mintha egy magazinból léptek volna ki. És tudom, nem ez az egészséges, valószínűleg nem is igaz, mégis bekúszik a fejembe. Ráadásul szülés után én csak három kilóval voltam kevesebb, plusz be voltam vizesedve, kérdeztem is, hol itt az igazság? – mondja nevetve. – De igyekszem elfogadni a testem jelen állapotát. És persze odafigyelek arra, hogy jól nézzek ki. Nekem fontos, hogy mikor Jenő hazajön, ne azt lássa, hogy büfis pólóban ülök a kanapén, miközben folyik a tejem. Szeretnék neki tetszeni, még ha pizsiben is vagyok. De már voltunk kettesben randizni, na akkor rendesen kicsíptem magam. „Mondtam is, mennyire büszke vagyok arra, hogy ilyen szép anyuka feleségem van” – ékeli közbe a séf.
„Kamilla érkezésével lett kerek az életünk”
Hogy mennyi idejük lesz egymásra a következő hetekben, hónapokban, az egyelőre számukra is rejtély, ugyanis feladat akad bőven, mi több, idén ősszel még költöznek is! „Az adott napot látom, fogalmam sincs, mi lesz holnap – mondja Jenő. – Jelenleg a Gourmet Fesztiválra készülök, közben menedzselem az éttermeimet, és az apai teendőkre fókuszálok. Ami még nagy falat lesz, az a költözés, ugyanis vettünk egy családi házat.” „Igen, ősszel költözünk! – folytatja Dóri. – Megtaláltuk álmaink otthonát – és bárcsak már ott tartanánk, hogy be is cuccoltunk. Na, az még egy szép kör lesz. De nem kapkodunk, nem is tudnánk. Jenő dolgozik, én is veszem vissza a munkáimat, plusz készülök a vizsgáimra, mert egyedül a záróvizsgát tudtam fél évvel elhalasztani a grafikus suliban. És bár mindez soknak hangzik, mindkettőnk nevében mondhatom, hogy Kamilla érkezésével lett igazán kerek az életünk, érte minden nehézség, fáradság, munka megéri!”
Kiemelt képek: Borzi Vivien