Címlapsztori

Szabó András Csuti: „Egyelőre nem költöztünk össze, de gyakran alszom Reginánál”

Visszafogottan beszél új kapcsolatáról, hiszen épp a válása közepén tart. A Storyval most mégis kivételt tett.

A népszerű üzletember nem titkolja, amióta külön költöztek gyermekei édesanyjával, Kulcsár Edinával, alapjaiban kellett újragondolnia az életét. Bár igencsak megviselte házasságának kudarca, gyerekei érdekében sem hagyhatta el magát. A közösségi oldalán is azt látni, újra boldog. Hol a gyerekeivel programozik, hol a céges ügyeit intézi, újabban pedig gyönyörű barátnőjéről posztol, akivel nemrég nyaralni voltak.

Madridban is jártak

„Friss kapcsolat a miénk, most ismerkedünk, aminek az is része, hogy amint lehetőségünk nyílik, időnként elszökünk pár napra kettesben. Áprilisban Madridban voltunk, és nemrég jöttünk haza Olaszországból, ahol ­Regina szülinapját ünnepeltük meg. Kis túlzással, de az elmúlt pár hét alatt többet utaztam, mint az elmúlt években. Ebben persze az is közrejátszik, hogy a gyerekeim túl kicsik voltak ahhoz, hogy a nyakunkba vegyük a világot, meg hát a pandémia is keresztbe tett.”

„Időnként elszökünk pár napra kettesben” (Fotó: Archív)

„Izzik közöttünk a levegő”

A nyaralás olyannyira jól sikerült, hogy a pár hazaérkezéskor nem is vált el a reptéren. „Egyelőre nem költöztünk össze, de gyakran alszom Reginánál. Mindkettőnknek fontos, hogy együtt legyünk, már csak emiatt is jók ezek az utak, mert ilyenkor csak egymásra figyelünk. Bejártuk Nápolyt, Sorrentót, Positanót, szebbnél szebb helyeket fedeztünk fel, jókat ettünk, ittunk. Ráadásul az egészet Regina szervezte, nekem annyi feladatom volt, hogy amikor a szállást foglalta, rábólintottam, melyik legyen. Szóval, nagyon jó dolgom van mellette, el vagyok kényeztetve. Jó, a születésnapján én is kitettem magamért. Egy gyönyörű, panorámás helyen vacsoráztunk, fogtuk egymás kezét, élveztük a kilátást. Gyűjtjük a közös élményeket, nagyokat beszélgetünk, és igen, a levegő is izzik közöttünk.

Gyakran találkoznak Csuti barátaival (Fotó: Archív)

„Továbbra is a gyerekeim az elsők”

Csuti nem szeretne semmit siet­tetni, de tény, hogy nagyon élvezi ezt az időszakot. „Azt gondolom, sokat elmond, hogy Reginát már bemutattam édesanyámnak és a gyerekeimnek. Ott van velem a baráti programokon is. Mindenkivel megtalálja a közös hangot, ez nekem fontos. És mivel hozzám hasonlóan ő is imádja a munkáját, ebben is passzolunk. Egy multinál középvezető, itthon van egy nagyobb csapata, Skóciában meg egy kisebb, az utóbbi miatt gyakran utazik, megbeszéltük, hogy legközelebb elkísérem. Szerencsére tartanak már ott a vállalkozásaim, illetve a kollégáim is nagyon önállóak, hogy ne kelljen folyton az irodában lennem. Dolgozni meg a világ bármely pontjáról tudok, Olaszországban is kellett pár órát. Ezt szerencsére Regina elfogadta. De apaként szeretném hangsúlyozni, hogy nekem továbbra is a gyerekeim az elsők. Csak akkor utazom el, amikor az édesanyjukkal vannak, és azonnal jönnék haza, ha szükség lenne rám. Hál’ isten, ­Edinával minden gond nélkül meg tudjuk beszélni a Ninával és Medivel kapcsolatos dolgokat” – teszi hozzá.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!