A világszerte ismert fotográfus most először fordította kameráját saját démonai felé, hogy a képein keresztül mondja el, hogyan veszett el – és hogyan talált vissza önmagához. Tombor Zoltán ezúttal a Best magazinnak vallott kíméletlenül őszintén arról, min ment keresztül.
Harminc év rabságában
Hatalmas érdeklődés övezi az ismert fotós Lost&Found című egyéni kiállítását a Capa Központban. A Vallomások a függőségekről című tárlatot könnyek között nyitotta meg az 52 éves művész, aki fényképein keresztül mesél extázisról, halálfélelemről, sóvárgásról és megbocsátástól.
„A vizuális memoárom elsődleges célja az volt, hogy kifényképezzem magamból azt a rengeteg élményt, amit az addikcióm révén éltem meg, és képként tekintve rá, értelmezhetőbbé váljon számomra is. Kettős világ ez, tele borzalommal és gyönyörrel. Olyan örvénylő valóság, ahol egyrészt lassan elveszítettem a kapcsolatot azzal az emberrel, aki inni és drogozni kezdett, másrészt kiépült egy új és minden addiginál erősebb szövetség az anyag és köztem.”
Aztán jött a fordulat. „Negyvenöt éves koromra úgy éreztem, megteltem a szerekkel. Egy másnapos délelőtt sörrel a kezemben megkérdezte tőlem a feleségem, hogy mikor volt utoljára tiszta napom.
Elég jó a memóriám, de három évre visszamenőleg nem tudtam olyan napot mondani, amikor nem voltam berúgva.
És az azt megelőző huszonhétben sem volt túl sok ilyen alkalom. Az az igazság: harminc éven keresztül ittam és drogoztam!”
Elviselhetetlen hétköznapok
Tombor Zoltán alkoholproblémái sok évvel ezelőtt kezdődtek, idővel pedig a kábítószer is meghatározó szerepet játszott az életében. „Elkezdtem azzal az emberrel azonosítani magam, aki mindennap be van rúgva, és a józan énem egyre inkább eltávolodott tőlem.
Az egész karrieremet, házasságomat, a környezetemet és önmagamat is egy spicces csávó szemüvegén keresztül néztem, és abban a pillanatban, amikor eltűnt ez a mámor, nem tudtam úgy kapcsolódni az emberekhez, mint korábban. Számomra nem is a szerfüggés okozta a legnagyobb addikciót, hanem az, akivé a hosszú idő alatt váltam általa
– vallja be a könnyeivel küszködve. – Gyakran sírok, amikor erről beszélek. Mert kínlódtam. Szenvedtem. Ahogyan minden függő. Nem arról volt szó, hogy egy gyenge sz*r vagyok, aki nem tudta megállni az ivászatot, hanem olyan űr tátongott bennem, hogy nem bírtam elviselni a mindennapokat cucc nélkül. És ez nem csak a drog volt. Képtelen voltam koffein nélkül ébren lenni, altató nélkül pedig nem bírtam elaludni. Márpedig az alkohol és az altató veszélyes kombináció, úgyhogy az utolsó években már az egészségem is kockán forgott.”
Máig tart a kísértés
A Next Top Model Hungary egykori zsűritagját végül modell felesége, Tombor Nelli szembesítette addikciójával, amikor feltette neki az említett kérdést: mikor volt utoljára józan. „Mivel nem igazán tudtam rá válaszolni, azt mondtam, hogy a következő egy hétben nem iszom. Mint kiderült, ilyen ígéretet már többször is tettem neki, csak éppen nem emlékeztem vagy nem foglalkoztam a fogadalmammal. Ezúttal viszont betartottam a szavamat, és egy hét után bekövetkezett a csoda.
Sikerült altató nélkül elaludnom. Ez olyan megkönnyebbülést jelentett, hogy elhatároztam, még egy hónapot ráhúzok a józanságra. Közben elkezdtem úszni, olvasni, miközben megismerkedtem az új, tiszta énemmel. Bár a józanság felé vezető út számos gyötrelemmel, szembesüléssel volt kikövezve, nem adtam fel a küzdelmet.
Terápiás segítség nélkül néztem szembe önmagammal, és léptem a józanság útjára. Igaz, hét év távlatából sem tartom magam gyógyultnak, a mai napig kísért a bűnbeesés, de már felül tudok kerekedni a sóvárgáson, és nem az alkohol vagy a kábítószer irányít, hanem én koordinálom a saját életemet!”
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu; Tombor Zoltán, TV2
