Hazai sztár

„A Jóisten mentse meg Tinát és Emiliót attól, hogy én beszéljek!”

Minden rokonságban akadnak összetűzések, ez alól pedig a sztárok sem jelentenek kivételt. Vannak, akik a négy fal között rendezik a félreértéseket, akadnak azonban olyanok is, akik idillinek tűnő, irigylésre méltó életük mellett olykor a családi nézeteltéréseiket is kiteszik az ablakba.

A cigányzene koronázatlan királynője, Bangó Margit és lánya éveken át nem beszéltek egymással, miután Marika szerelembe esett anyja férjével, Elemérrel. A döntés miatt hatalmas családi vita robbant ki közöttük, amely végül évtizedes mosolyszünethez vezetett. A kibékülésre csak jóval később, 2020-ban került sor, kapcsolatuk pedig azóta ismét harmonikus. Nem úgy, mint Margit viszonya az unokájával, Tinával és Emilió­val. A híres nagymama ugyanis alighogy békét kötött a lányával, máris összeveszett az unokájával és annak férjével.

„A Jóisten mentse meg Tinát és Emiliót attól, hogy én beszéljek! De ha tovább megy ez a cécó, annak is eljöhet az ideje! Az unokám, akinek mindenemet odaadtam, akit dédelgettem, felneveltem, inkább arról beszéljen, hogy mi kellene neki ahhoz, hogy rám nézzen, vagy csak felemelje a telefont, ha a három műtétem és a kiújuló betegségem nem volt erre elég indok!?

Erre a viselkedésre nincsenek akkordok, hogy zenei nyelven fogalmazzak”

– fakadt ki egy portálnak három évvel ezelőtt Bangó Margit, aki, úgy tudni, azóta sem rendezte nézeteltérését a rokonaival.

Bangó Margit és lánya között mára rendeződött a viszony (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Weisz Fanni és édesanyja, Lénárt Ágnes

Bár Weisz Fanni és édesanyja néhány évvel ezelőtt már rendezték a kapcsolatukat, viszonyuk nem mindig volt felhőtlen. A mosolyszünet akkor kezdődött, amikor a hallássérült modell édesanyja, Ágnes nyilvánosan kritizálta lánya akkori választottját (Nádai Anikó jelenlegi vőlegényét, Hajmásy Pétert – a szerk.), amelyből aztán hatalmas médiacirkusz kerekedett.

Weisz Fanni és édesanyja, Ágnes: évekig nem beszéltek (Fotó: Borzi Vivien)

Fanni végül egy reggeli műsor élő adásában kérlelte anyját, hogy hagyja őket békén. „Anya! Mi a célod? Mit szeretnél tőlem? Nem látod, hogy boldog vagyok a férjemmel? Csak utolsó dolgot mondok: könyörgöm, hagyjál már békén, minden rendben van! Jól vagyunk, és ennyi” – jelelte Fanni még 2018 szeptemberé­ben, majd két évvel később bejelentette, hogy elválnak. Édesanyjával ezt követően rendezték a kapcsolatukat.

Jolly és és fia, Tarcsi Szilveszter

Legutóbb például apa és fia konfliktusától volt hangos a sajtó. Korábban az verte ki a biztosítékot Jollynál, hogy a Sztárban Sztár leszek! című produkcióban próbálkozó fia azt nyilatkozta róla, hogy miután édesapja elhagyta az édesanyját, vele sem törődött.

Most az újabb perpatvart az kavarta, hogy a Megasztárban ismét feltűnt Szilveszter újra híres édesapját ekézte. „Most, amikor minden a kapcsolatunkról volt hangos, beszéltünk egy pár szót. Próbáltuk egymás között is megbeszélni, de nem jutottunk dűlőre” – vallotta be elkeseredetten.

Jolly fia, Szilveszter a Megasztárban próbált szerencsét (Fotó: TV2)

Jolly a történtek után azt nyilatkozta a story.hu-nak, semmiféle adok-kapokba nem akar belemenni, végül a Facebook-oldalán mégis megosztotta a nyilvánossággal, hogy mit gondol fia szerepléséről.

„Először is: édesapaként nem könnyű ezt az egészet megélnem. Nem az zavar, hogy ő próbálkozik, vagy hogy a saját útját keresi – erre mindig is biztattam. Ami fáj, az az, ahogyan ezt tette, és amit közben rólam mondott, hogy ezáltal nagyobb hírnevet szerezzen magának.”

Jollynak fáj, amit fia mondott róla (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Azahriah és édesapja, Baukó Attila

Noha a tavalyi, tripla Puskás Aréna-koncert óta az Azahriah-láz kissé alábbhagyott, és az énekes is visszavett a munkatempójából, időnként így is megörvendezteti a rajongóit egy-egy szerzeményével. Nemrégiben például gyerekkori példaképével, L.L. Juniorral közösen készített két számot, ám ezek a dalok már korántsem nyerték el mindenki tetszését.

Azahriah-t az édesapja kritizálta (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

A 23 éves előadó apja például az énekes egyik rajongói csoportjában nyíltan kritizálta Azahriah alkotását. „Ez valami borzalom! Ez a dal inkább szól Junior hallgatóinak, mint nekünk. De ne aggódjatok, hogy Ati zenei jó ízlése ennyire megkopott! Hamarosan érkezik a Skatulya II, és mindenki meg fog nyugodni!” – tette közzé a Facebookon a megdöbbentő – azóta már eltávolított – bejegyzést Azahriah édesapja, Baukó Attila.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Sztárotthon különszám!

A Story őszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!