Hazai sztár

Hajnóczy Soma Az Árulókról: „Három kilót fogytam a stressztől”

Bár Hajnóczy Soma talán mindenkinél jobban felkészült arra, mi várhatja őt a rettegett kastélyban, nem ment vele sokra. A legvadabb álmaiban sem gondolta volna, mit hoz ki belőle a nyomozós tévéműsor. Még fizetne is érte, hogy újrakezdhesse.

A nagy sikerű tévéműsor, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban idei szériájának játékosai közül az egyik legnagyobb meglepetés kétségtelenül Hajnóczy Soma neve. A mágus sorsa már gyerekkorában megpecsételődött, amikor egy bűvészdobozt kapott ajándékba. Innen nem volt megállás. 2009-ben megnyerte a legrangosabb bűvészversenyt, világbajnoki címet szerzett. Mára pedig youtuberként egy egész generáció példaképeként emlegetik. „Ez a legjobb a szakmámban. És hogy nap mint nap örömet szerzek az embereknek. Emiatt megunhatatlan. Még akkor is, ha ennyi idő után én már nem feltétlen látom a csodát benne. Inkább csak megoldásokat. Egy tárgyról már nem azt látom, hogy lebeg, hanem hogy mi tartja. Nem azt látom, hogy eltűnik, hanem hogy hol van. Ettől függetlenül a bűvészet továbbra is egy olyan szemüveg, amelyen keresztül szebb a világ.”

„Súlyos teher volt”

Ugyanakkor nemrég a krimirealityben a kárát látta a hőn szeretett hivatásának. „Úgy éreztem, súlyos teherként nehezedik rám. A legtöbben emiatt még két lépés távolságot is tartottak tőlem. Hátul, a kisagyakban ott lapult a gondolat, ezzel a csávóval vigyázni kell, hiszen azzal keresi a kenyerét, hogy megtéveszt másokat. Biztosan áruló” – meséli.

4 fotó

Pedig alaposan felkészült minden eshetőségre. „Három A4-es papírlapot teleírtam, felvázoltam az esetleges forgatókönyveket. Ezeket be is vittem magammal a kastélyba. Megterveztem minden lépésemet, vagy legalábbis azt hittem. Ráadásul még a külföldi verziókból is megnéztem párat. Úgy voltam vele, engem nem érhet meglepetés”– mondja keserédes nevetéssel.

„Erre nem lehet felkészülni”

Már tudja, nem is tévedhetett volna nagyobbat. „Erre nem lehet felkészülni. Nehezen viseltem a kontrollvesztettség érzését. Gyűlöltem, hogy ártatlan vagyok. Időbe telt, amíg megbarátkoztam vele. Eleinte ezért is igyekeztem háttérben lenni, mert hangadóként meg lettek volna számlálva a napjaim. De nem esett annyira nehezemre ez a szerep, mert a magánéletben is egy kettős személyiség vagyok: a jó kedélyű, társasági énem mellett ott van egy olyan is, ami igényli a magányt, és szeret megfigyelni – vallja be.

Mindkét énjét alaposan próbára tette a játék. – Én azért vállaltam el a műsort, mert azt gondoltam, hogy ez egy szórakoztató társasjáték. Ez egyáltalán nem így van. Valójában ez egy emberkísélet. Olyan mértékű testi és lelki megmérettetésnek van kitéve az ember, ami kívülről egészen elképzelhetetlen. Én például három kilót fogytam a stressz miatt. Pedig egy rossz szavunk sem lehet az ellátásra, remek ételeket ettünk” – vallja be.

3 fotó

Mindennek ellenére bármikor a legnagyobb örömmel újra belevágna. „Sőt még boldogan fizetnék is érte – vágja rá rögtön. – Miután vége lett, lélekben még a kastélyban maradtam. Annyira beszippantott ez az egész. Gondoljunk csak bele, ez olyan, mintha kicsit kiléphettünk volna a saját életünkből munka címszó alatt, és egy párhuzamos univerzumba csöppentünk volna bele. Felejthetetlen tapasztalat volt.”

Lesz folytatás

Soma a játékostársai közül sokakkal jóban maradt, sőt van, akivel közös projektbe is kezdett. „Veiszer Alindával, Schoblocher Barbival és ­Péterfy Borival barátok lettünk. Hamarosan indul is egy videó­sorozat a csatornámon, ahol hasonló blöffölős játékokat játszunk majd együtt. Nem csupán a magunk szórakoztatásra, ugyanis adományokat szeretnénk gyűjteni különböző jótékonysági szervezeteknek” –  számol be a terveiről Hajnóczy Soma.

A családja nem várta a hívását

Soma szerettei is izgultak azért, hogy a bűvész minél jobb eredménnyel távozzon a kastélyból. „Pontosan tudjak, mennyire erős bennem a versenyszellem. Ezért minden egyes nap azért szurkoltak, ne csörrenjen meg a telefon, mert az azt jelentette volna, számomra vége a játéknak. Ez egy érdekes lélektani helyzet volt nekik is” – világított rá a világbajnok illuzionista…

Kiemelt kép: Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!