A zenészlétet átszövi egyfajta korlátlanság, Miller Dávid azonban nem a művészi életforma hatására érzi szabadnak magát, hanem akkor, amikor harmóniában van önmagával. „Akkor vagyok szabad, ha elfogadásban vagyok saját magammal és az engem övező történésekkel. Látom az utat, hogy merre kéne tartanom, és így egyre könnyebb megélnem ezt a fajta felszabadultságot. A zenélés egyfajta terápia ebben, mert amikor a hangokra fókuszálok, teljesen belefeledkezem a pillanatba, eszembe se jut görcsölni a hétköznapi gondjaimon. Márpedig a maximalizmusomból fakadóan nagyon is hajlamos vagyok arra, hogy apró hibák miatt napokig ostorozzam magam – annak ellenére, hogy nagyon is szeretem az életem, és azt, amivel foglalkozom. Ezt a viselkedést másfél-két éve vettem észre, és arra is rá kellett jönnöm, hogy ez az elégedetlenség, önmarcangolás és stressz nem vezet jóra. Büszke vagyok, amiért elhatároztam, hogy változtatok, és bár még nem értem célba, egyre többször veregetem meg a saját vállamat. Egyre gyakrabban tudom magam elismerni és megdicsérni akkor is, ha valami nem tökéletes.”
Kiemelt kép: Fülöp Dániel