Immár hét éve, hogy mindössze 66 éves korában elhunyt a Família Kft. egyik főszereplője, Ádám Tamás, akit Szép Károlyként zárt szívébe a közönség. Halála után egyik koreográfus barátja az egykor országos népszerűségnek örvendő színész közösségi oldalán nyilvánossá tette korábbi levelezésük részleteit. Ezek a töredékek elárulják, hogyan élte meg a színész-rendező, hogy 2017-ben menesztették utolsó munkahelyéről, a Szegedi Nemzeti Színháztól. Leveleit mindig „naccsanyi”-ként írta alá, hiszen Nagy Sándor volt az igazi neve, amit csak a Família Kft. kedvéért változtatott meg.
Ádám Tamás utolsó levelei
„Én még életemben ilyet nem tettem, de most a sors és a család rákényszerített. Májustól nyugdíjas lettem! Munkám nincs, ami nyilvánvaló jövedelemnélküliséggel jár! Bármit elvállalok, hogy segíthessek a családomon. Nekem nem esik le a korona a fejemről, bármit, ami egy színházban adódik, megcsinálom, hiszen 14 éves korom óta ezzel foglalkozom! Tudom, hogy telítve van minden! Ez csak egy naiv segélysikoly volt! Függetlenül ettől ölel, és sok sikert kíván: nacccsanyi.”
Úgy tűnik azonban, ezt a „segélysikoly”-t a szakma nem hallotta meg. Később ugyanis ezt írta:
„Látod, 50 évig ki sem jöttem a színházból, csak közben elfelejtettem kapcsolati tőkét építeni. Na de hát nem az eszemről vagyok híres. Valószínűleg semmiről! Ne haragudj, hogy zavartalak, de ez már a teljes kétségbeesés. Ölellek, és köszönöm még egyszer: nacccsanyi.”
Voltak ugyan tervei, ezeket azonban nem tudta megvalósítani, ez is kiderül egy későbbi üzenetéből.
„Az előző levelezésünk felbátorított, hogy megkeresselek! Tudom, messze lakom a színháztól… :-) Még eddig időm sem nagyon volt! Na most már van, elég sok! Amint írtam, nem építettem kapcsolatrendszert, de ezt a darabot nagyon szívesen megcsinálnám! Ha lenne rá lehetőségem, és ha lenne hol. Csak te jutottál eszembe, mert nem tudom, hogy kell ilyesmit intézni! Ha mást nem is, még annak is örülnék, ha tanácsot adnál! Sajnos nem kerültem zenés darab közelébe, nem tudtunk dolgozni együtt! Ha lesz időd és válaszolsz, nagyon megköszönöm! Ölel: nacccsanyi.”

Félt a betegségtől
Ádám Tamás barátai arról meséltek, a munkanélküliség nagyon megviselte, ám családi élete boldog volt. Unokáit rajongásig szeretett. Nagyon büszke volt fiára, Nagy Ádámra, aki a Roy és Ádám formáció gitárosa, ahogy lányára is. Később fia a Best magazinnak nyilatkozott. Ádám elárulta, édesapja a haláli előtti években agyvérzés gyanújával kórházba került, amitől rettenetesen megijedt, és teljesen behúzta a kéziféket.
„Attól kezdve folyton vérnyomásmérővel járt. Gyakran eszembe jut, vajon miért kellett ilyen fiatalon elmennie, de egy biztos, megmarad nekünk, mert mindig bennünk él. A búcsúztatóján a fényképe mellett ott voltak a hamvai is, amit aztán a testvérem vitt haza. Miután otthon szeretett a legjobban lenni, így végső nyugalomra is az otthonában lelt.”
Kiemelt kép: Archív




