Hazai sztár

Marsi Anikó édesanyja maga újította fel a házát: „Nehéz volt, nagy munka, magam sem tudom, hogyan sikerült”

A műsorvezető visszatért a gyökereihez. Szolnokról származik, és édesanyja a mai napig ott él. Meglátogattuk Marsi Anikóval Irént, akivel felelevenítették nekünk a régi időket. Még a családi fényképalbum is előkerült!

Nem tagadja: kötelezettségei miatt Marsi Anikó ma már keveset jár a szülővárosába, sokkal jellemzőbb az, hogy az édesanyja látogatja meg őket Budapesten. „Ha én ritkábban is jutok haza, az unokák rendszeresen mennek hozzá, pláne nyáron, őket aztán tejben-vajban füröszti a mama, minden kívánságukat lesi” – árulja el nevetve Marsi Anikó.

Marsi Anikó családi albuma

4 fotó

„Segített a gondviselés”

Irén asszony ma már nem ott él, ahol Marsi Anikót és a testvérét felnevelte. „Az a lakás innen pár utcányira volt. Felnőtt voltam már, amikor anyukám megvette ezt a házat. Háromszintes, és maga újította fel. Féltem tőle, hogy hetvenévesen hogyan lesz mindenre ereje, de ő ezt is megcsinálta.”

„Magam sem tudom, hogyan sikerült – veszi át a szót Irén. – Nehéz volt, nagy munka, de valahogy az isteni gondviselés segített. Meg persze Anikó is. Ő mindig támogat engem, lelkileg és ha kell, anyagilag is. Nagyon büszke vagyok rá.”

Az érzés kölcsönös. „Anya egész életünkben példakép volt számunkra. Amikor édesapám meghalt, itt maradtunk hárman, lányok… – meséli a tévés. – Én akkor mindössze hat, a testvérem tíz, anyukánk pedig csak 31 éves volt.”

„Fakanállal kergetett”

Marsi Anikó ezért úgy nőtt fel, hogy náluk a hagyományosan férfimunkának számító feladatokat is mindig Irén végezte el. „Például egyedül meszelte ki a panelt is, ahol felnőttünk. Igen, anya mindent megtett értünk, pedig sokszor nem lehetett neki könnyű. Pláne velem. Volt olyan, hogy elszöktem motorozni egy barátommal, és nem értem haza időben. Anya lent várt a ház előtt egy fakanállal, és egy Kispolski körül kergetőztünk” – emlékezett vissza nevetve a tévés.

A régi családi fotók is mind-mind arról tanúskodnak, hogy Anikó igazán extravagáns tinédzser volt. Igaz, erről anyukája is tehetett. Bár nem vetette fel őket a pénz, arról gondoskodott, hogy a gyerekei ezt ne érezzék meg. Sok különleges ruhájuk volt, amit ő álmodott meg nekik. „Ő varrta azt a kantáros nadrágot is, amiben felvételizni mentem a Színművészetire. A hajam vége pedig pirosra volt festve, de azt már egy barátnőm csinálta…

A régi fotókat nézve, megdöbbentő, milyen kis csinos voltam akkoriban. Boldoggá tesz, hogy ha ugyanolyan már nem is leszek, de mostanra legalább visszanyertem azt a formámat, amiben jól érzem magam. Már sokkal jobban hasonlítok erre a lányra, mint a pár hónappal ezelőtti önmagamra…”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marsi Anikó (@marsi.aniko) által megosztott bejegyzés

„Új szabályokat állítottam fel”

Marsi Anikó sokáig nem értette, miért jönnek fel rá a pluszkilók, pláne hogy a mozgást sem hanyagolta. „Heti minimum ötven kilométert futottam, ami ráadásul az egyik legjobb zsírégető edzés. De szerencsére hozzám is eljutott az az új tudományos megállapítás, miszerint nem igaz az, hogy a külsőnket 70 százalékban határozza meg az étkezésünk, 30-ban pedig a sport!

A saját bőrömön tapasztaltam, amit mára a szakértők is igazoltak: 40 éves kor felett a 90:10 elmélet a helytálló, azaz az étkezés 90, a mozgás viszont csupán 10 százalékban segít a fogyásban.

Ma már azt vallom, kötelező sportolni, de nem a súlyvesztés, hanem a testi és mentális egészségünk miatt. Nem szégyellem, nekem szükségem volt egy kis segítségre az átálláshoz, ami nagyban megkönnyítette az alkalmazkodásomat ehhez az új, 90:10 aranyszabályhoz.”

Marsi Anikó három és fél hónap alatt 15 kilót fogyott

Az elfogyasztott élelmiszerek hasznosulásának fokozásával sikerült 3 és fél hónap alatt 15 kilót fogynia. „Ez egy amolyan zsírblokkoló étvágykorrektor, amiben többek közt egy igazi kis varázsnövény is található, a kortalanító pápafű, amit a szervezet lomtalanítójának is hívnak, mivel kipucolja a hosszú évek alatt felgyülemlett méreganyagokat, mindezt úgy, hogy a májat veszi rá rendes működésre. Vagy ott van az indián fügekaktusz, ami a megmaradt zsírokat likvidálja, plusz segít, hogy a szénhidrátok ne szívódjanak fel. A japán gobó is nagy kedvenc, a salakanyagokat, hosszú évek lerakódásait pucolja ki, többek között vízhajtó tulajdonságának és a nyirokrendszer újraaktiválásának köszönhetően” – avatott be fogyásának részleteibe Marsi Anikó.

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu; Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!