Címlapsztori

Aggódik az édesanyja Marsi Anikóért: „Most még lehet bírni, de később nem biztos”

Irén asszony igyekszik jobb belátásra bírni a tévést.

Marsi Anikó hatéves volt, amikor édesapja elhunyt, és ezután anyukája egyedül nevelte fel őt és a nővérét. Senki sincs, aki jobban ismerné nála, és tudná, honnan hova jutott. Ott volt mellette a szakmai sikereknél, együtt örült vele a magánéleti boldogságának, és támogatta, amikor a dolgok rosszra fordultak. Mindig őszintén megmondta a véleményét a lányának. „Büszke vagyok arra, amit elért, mert mindent saját magának és a tehetségének köszönhet. De féltem is őt, és ezt meg is mondtam neki, mert túl sokat dolgozik, túl sokat vállal a lakás- meg a bútorfelújításokkal. Ezt talán most még lehet bírni, de később nem biztos, ezért aggódom – mondta a Bestnek Marsi Anikó édesanyja, Irén asszony, és azt is, hogy örömmel és büszkeséggel tölti el, ahogyan Palik Lászlóval felnevelték a fiaikat. – Remek embereket neveltek Vilmosból és Vincéből. A születésnapján szívből kívánom Anikónak, hogy minden kívánsága teljesüljön.”

További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!