Marsi Anikó

Palik László jövőre is rengeteget forgat majd, de arra mindig figyel, hogy a gyerekeire is elég ideje jusson

Palik László igazán büszke a családjára, pedig állítja, nem tudja, hogy kell gyereket nevelni

A TV2 a minap bejelentette, milyen műsorokal készülnek a következő évre, és kiderült, hogy Palik László három különböző formátummal tér vissza a képernyőre. Sőt ha a csatornának sikerül megszereznie a Forma–1 sugárzási jogait, azt is Palik közvetítheti majd. Többek közt erről, a televíziózásról, életmódról és három gyermekéről beszélgettünk vele.

Marsi Anikó és Gyarmati Gábor sokat veszekszik, de a férjnek ezúttal egyik balatoni szomszédjukkal támadt konfliktusa

Rendőrt hívtak Marsi Anikó férjére

A nyílt utcán okozott botrányt Gyarmati Gábor. Marsi Anikó férje balatoni szomszédjukkal került összetűzésbe, és viselkedése annyira kezelhetetlen volt, hogy hatósági közbelépésre volt szükség. A vállalkozó becsületére legyen mondva, elismerte, hogy gyalázatosan viselkedett, és bocsánatot kért a sértettől.

Marsi Anikónak a sport mellett az étkezésen is változtatnia kellett, hogy ma már bátran fürdőruhára vetkőzzön
Galéria

Marsi Anikó szégyellte a testét, évekig takargatta magát: így strandolnak a sztárok a kánikulában – fürdőruhás fotókkal

Az extrém hőségben sokan keresnek felfrissülést a strandokon és a vízpartokon, ám nem mindenkinek jelent felhőtlen kikapcsolódást a fürdőruhaszezon. Több hazai ismert személyiség is őszintén mesélt arról, hogy hosszú éveken át komplexusokkal küzdött, nehezen fogadta el a testét, vagy éppen a családi hagyományok határozzák meg, hogyan strandol. Marsi Anikó, Rába Tímea, Csomor Csilla, Nádas György és Bódi Margó most tabuk nélkül beszéltek a témáról.