Hogy néz ki egy napja?
Istenes László: Ez attól is függ, hogy mokkás vagy Mokka-mentes napom van. A mokkás nap hajnali 4 órakor indul két beállított óracsörgéssel, 4 perc különbséggel, hogy biztosan ne aludjak el. Egyébként általában az első pittyenésre felébredek, és még egyszer sem aludtam el a 9 év alatt. 5-ig otthon ébredezem, olvasgatok, tisztálkodom, átmozgatom magam, próbálok emberi formát ölteni.
Fél 6-ra érek be a TV2-be, ahol folytatom az adás előtti rutint, aminek a kolléganőmhöz való hozzáöltözés a legfontosabb része.
Negyed 7-től adás, ami tart háromnegyed 10-ig. Utána üzleti és munkamegbeszélések következnek, majd irány az otthoni irodám, ahol jön egy kis munka, levelezések, számlák, telefonok, intéznivalók.
View this post on Instagram
Délután irány a szentlőrinci pálya a nagyfiammal, aki ott játszik és edzésre megy, én pedig ezalatt az általam vezetett egyesület aktuális dolgaival foglalkozom. Este bajnoki meccs, ami hetente kétszer két különböző csapatban, két különböző korosztályban vár rám. A meccs után egy kis regeneráció, pihi, film vagy olvasgatás, alvás.
Azt mondta, hogy élete legjobb formájában van. Ez komoly?
I. L.: Igen, abszolút komoly, és valóban tényleg így érzem.
Heti két meccset játszom nagypályán, végigjátszva mind a két félidőt, ami alatt 7-9 ezer métert futok. Úgy jövök le a pályáról, hogy simán bírnék még egy félidőt.
Mindemellett otthon folyamatosan tornázom, edzek, sétálok a kiskutyánkkal, hetente legalább egyszer padelezünk, teniszezünk vagy lábteniszezünk a fiammal. Igyekszem egészségesen étkezni és rendet tartani az életem minden területén. Közben pedig 3-4 munkahelyen igyekszem helytállni.
Galériánkra kattintva ön is megnézheti, milyen remek formában van Istenes László!




Ez a bizonyos életmód amolyan aszkétaság?
I. L.: Jaj, nem!
Ráadásul hedonista vagyok, imádok élni, imádom az ízeket, a szépet, a jót, a minőséget. Imádom magát az életet, a kalandokat, és alapvetően szeretek mindent kipróbálni, átélni, megkóstolni.
De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy valóban vannak olyan ételek és italok, amiket évtizedekkel ezelőtt kiiktattam az életemből, és azóta gyakorlatilag nem léteznek számomra. Amiben én hiszek – ha étkezésről van szó –, az a mennyit, mit és mikor hármasa, ebben a fontossági sorrendben. Ami a mozgást illeti, bármikor felrohanok a 3., 4., 5. vagy tizedik emeletre úgy, hogy kettesével szedem a lépcsőket. A folyamatos sportnál talán az is fontos, mennyire vagy alázatos, mennyire tiszteled a sportágadat, mennyire szereted a testedet. Hogyan készíted fel magad egy-egy meccsre, vagy edzésre, vagy bármilyen mozgásra, és hogyan regenerálódsz, mit teszel a testedért előtte és utána. Sokszor mondom a saját gyerekeimnek is, hogy mindenből annyit tudsz kivenni, amennyit beleteszel. A mai napig elsőként érkezem az öltözőbe minimum 1 órával a meccs előtt. Szinte látom, ahogy most sokan megmosolyognak, hogy hatvanévesen ilyen komolyan veszem a „kis focimat”, de egyrészt ez az egyik titok – márpedig engem mindig erről kérdeznek –, másrészt a társaim közül nagyon sokan követnek több dologban is.
Sokan lesnek el, vesznek át tőlem praktikákat, gyógymódokat, például sérülésekre, mert kipróbálták, és rájöttek, hogy ezek működnek.
Istenes László: Nem titkolja tovább a magánéletét
Ennyi? Ez az irigylésre méltó fiatalosság titka?
I. L.: Nem. Van más is.
Nekem is, mint mindenkinek, vannak olyan titkaim, olyan praktikáim, amikről nem beszélek, illetve eddig nem beszéltem.
De a hozzám érkező észrevételek, kérdések és kérések miatt ma már másképpen gondolom. Látom a korosztályomat, és látom a nálam 10-15-20 évvel fiatalabb férfiakat, akik a túlsúlyuk miatt évek óta kínlódnak a ruházkodás terén. Nem igazán találnak a méretükre megfelelő darabokat, nem tudnak nyögés nélkül lehajolni, bekötni a cipőjüket, képtelenek 10 fekvőtámaszt megcsinálni.
View this post on Instagram
Komoly sportról pedig már ne is beszéljünk. Úgy érzem, eljött az idő! Kötelességem megszólalni, mert azt látom, hogy nagyon sok embert szó szerint bezár, korlátoz, megfojt a saját teste. Az a test, amit ő tett olyanná, amilyen. Ebben a témában nem lehet finomkodni. Az elhízás, az egészségtelen életmód és a mozgáshiány több mint 200 betegség okozója lehet, amelyeknek további szövődményei lehetnek. Ezért hoztam egy döntést. Az ügy érdekében egy olyan csatornát, egy olyan projektet indítok útjára Győzd le az időt! címmel. A műsorba, szakértőket és példamutató életet élő hírességeket bevonva, elmondom, hogy nálam mi az, ami működik. Elárulom, hogy mit mikor hol miért eszem, hogyan és mikor alszom, miként kezelem a stresszt.
Betekintést engedek a privát életembe, hogy minél több ember hozza meg élete legfontosabb döntését, ami saját magáról, a saját egészségéről, az életéről szól.
Kiemelt képek és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu




