Napi friss

Nézzen be Balogh Levente 850 millió forintot érő luxusvillájába – fotók

Kívülről olyan, akár egy mediterrán üdülő. Belül a pompa uralkodik.

Balogh Levente az ország egyik legsikeresebb üzletembere. Emellett az utóbbi időben a tévében is gyakran szerepel, a Cápák között című műsor egyik oszlopos tagja. Így egyáltalán nem meglepő, milyen fényűző körülmények között él. Legalábbis erről árulkodik az az előkelő kecskeméti villa, amin már egy ideje túl szeretne adni – szúrta ki az rtl.hu.

Balogh Levente luxusvillája

Balogh Levente elképesztő méretű, 800 négyzetméteres luxusingatlanja egy három szintes, arab-mór stílusú villa, ami az ország egyik legkülönlegesebb eladó háza. Már kívülről is olyan, mintha egy mediterrán üdülő lenne, belül pedig minden négyzetméter a pompáról szól. Erről többek között  a márványkandalló, a külön wellness-részleg és a moziszoba gondoskodik.

De ez még messze nem minden! Aki mélyen a zsebébe nyúl és kifizeti ezt a szép kis summát, annak még egy háromállásos garázs, portaszolgálat és a legprofibb kamerarendszer is a rendelkezésére áll. A leendő tulajdonosnak tehát a biztonság miatt sem kell aggódnia.

Öt háló saját fürdővel

A kacsalábon forgó palota egyik ékköve a szülői hálószoba, ami külön gardróbot és fürdőt kapott, közvetlen kapcsolattal a medencéhez. Ugyanezen az emeleten három gyerekszoba és egy vendégszoba is van, mind saját fürdővel és gardróbbal.

Egyébként a hirdetés arra is kitér, az ingatlan akár befektetésnek is tökéletes – magánklinikának, rendelőnek vagy akár irodaháznak is alkalmas. Egy biztos: aki 850 millióért vásárol házat, az nem a kompromisszumokat keresi. Itt minden adott: technológiai kényelem, kifinomult belső tér, elegáns kertkapcsolat és totális privát luxus.

A luxusvilla itt nézhető meg.

Kiemelt kép: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!