Deák Bill Gyula a felesége elvesztéséről: „Hat óra alatt ért véget egy élet"
A zenész és imádott neje 45 évig éltek együtt szeretetben, szövetségben.
A zenész és imádott neje 45 évig éltek együtt szeretetben, szövetségben.
Az egyik szereplő a forgatás előtt két héttel mondta vissza a szereplést.
A zenész és neje 35 évvel ezelőtt házasodtak össze.
Baracs János Öcsi fia súlyos állapotban került intenzív osztályra. Bár nem akarták nyilvánosságra hozni az állapotát, végül épp ez segített rajta.
Minden szempár rájuk szegeződött, amikor közös múltjukat idézték fel.
Néhány nappal ezelőtt, éppen anyák napján derült ki, hogy az énekesnő egykori mentoráltja, Balogh Krisztofer utcára került. Tóth Gabi befogadta a hányattatott sorsú zenészt, hogy ne kelljen buszmegállókban aludnia.
Sokak szerint Kiss Endi rajongója túl messzire ment, de a zenész megvédte a lányt.
Véget ért a házi őrizet.
A Nagy Duett versenyzője és kedvese öt éve ismerik egymást, ebből három évet voltak eddig együtt.
Hatalmas a boldogság a Megasztár egykori ítészénél.