A bennfentesek szerint Meghan mindig pár lépéssel Harry herceg előtt jár.
#válás
Válása óta nem sok komoly kapcsolathoz volt szerencséje a színésznek.
A színész azt mondja, 4 ember érdeme, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyereket nevelnek.
Dávid Petra, az első széria szereplője árulta el az eddig titkolt részleteket.
Botrányoktól hangos a műsor. Extrém helyzetekben a jóval régebben futó amerikai és ausztrál verziókban sincs hiány. Ezekből szemezgettünk most.
„Minden vég valaminek a kezdete” – jegyezte meg Edina.
Közös vállalkozásaik után a kapcsolatukat is felszámolták?
A válási szándékot pedig először a TV2-nél kell jelezni.
Maga a színésznő vallotta be, hogy segítséget kellett kérnie.
A zenész-humorista tavaly nyáron vallotta be, hogy elköltözött a harmadik feleségétől.


