Eleinte szurkolt azoknak a kollégáinak, akik szerepeltek ezekben a műsorokban. De hamar elment a kedve az egésztől...
#televízió
A 92 éves művész kendőzetlen őszinteséggel mesél a televíziónál eltöltött éveiről az életéről szóló könyvében.
Az egykori modell elárulta, hogy mivel lehet kiábrándítani.
Azt mondja, ha az értelem nem kell a tévében, ő nem bánja, hogy most épp nincs jelen.
A piarista szerzetestanár egyike volt az első hazai televíziós sztároknak. Úttörőnek számító műsoraira ma is sokan emlékeznek.
Együtt lesznek láthatók az RTL műsorában, de azóta már kiderült, hogy szétmentek. Szakításuknak több oka is lehetett.
48 évesen lett édesanya a 2000-es évek egyik legmegosztóbb személyisége, aki mára a nyilvánosságtól visszavonulva éli szerény, ám annál teljesebb életét.
A 91 éves színházi legenda a napokban egy beszélgetésen vett részt, ahol kritikával illette a mai televíziózást, de kitért a színészekre is.
Egyre többen döntenek úgy a televíziós sztárok közül, hogy a YouTube-ot is meghódítják. Van, aki ott is sikert sikerre halmoz, és több százezren követik videóit.
Színész párja virággal, borral és könnybe lábadt szemmel várta haza, amikor kiderült, hogy a tévés új szerepben is bemutatkozik.