Egy szívroham kellett hozzá, hogy Ruttkai Éva elmondja a lányának: szerelmes lett Latinovits Zoltánba
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán kapcsolatának van egy kevésbé ismert, különösen megrázó mozzanata.
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán kapcsolatának van egy kevésbé ismert, különösen megrázó mozzanata.
Ritkán nyilatkozik, akkor pedig pláne, ha önmagáról kérdezik. Most is csak szűkszavúan szólalt meg. Básti Juli viszont szívesen mesélt nekünk róla. A két kiváló színművésszel Szabó G. László beszélgetett.
Nemrég azt pletykálták, hogy összeházasodtak, most pedig újabb találgatások kaptak szárnyra Hollywoodban: sokak szerint Brad Pitt kedvese, Ines de Ramon babát vár. A szóbeszédet egyelőre senki nem erősítette meg.
Éppen ma hat esztendeje annak, hogy Verebély Iván az égi társulathoz szerződött. Egyik utolsó interjújának részleteivel emlékezünk rá.
Több hónapja már, hogy Molnár Áron igyekszik felgöngyölíteni az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) körüli visszaélések. A hozzá eljuttatott dokumentumok szerint Fásy Ádámon kívül Mága Zoltán is nyakig benne van az ügyben, akit ráadásul épp a minap csípett nyakon, ahogy a Mercedesével a tilosban parkolt.
A jelek szerint új párt talált Kevin Costner: már a közértbe is együtt jár a nála sokkal fiatalabb szőke szépséggel. Mostanra az is kiderült, ki az a nő, aki elrabolta a kétszeresen elvált hollywoodi sztár szívét.
Csonka András nem tekint munkaként imádott szakmájára, ám ő is tudja, hogy az nem kedvez a magánéletnek. A 61 éves művészben az is felmerült, mi lesz, ha mindennek egy nap vége szakad.
Elég volt a kopaszodásból: Brasch Bence rászánta magát, és hajbeültetéssel nyerte vissza dús tincseit.
Még fel sem ocsúdhatott imádott édesanyja elvesztéséből Ben Affleck, amikor újabb súlyos csapás érte a családot: meghalt az édesapja, Timothy Affleck is. A papa korábban sikeresen leküzdötte az alkoholizmust, ahogy híres fia is.
Kamera rögzítette a Farm VIP-ban, ahogy Anger Zsolt degradálóan beszél a Piros csapat tagjairól, majd amikor mindezt számon kérték rajta egykori csapattársai, mindent letagadott.