„Szeretném azt hinni, hogy egy eltávozott lélek után érkezik egy másik” – 3. gyermekét várja a magyar színész házaspár
Nagy az öröm Szabó Máté és felesége, Laurinyecz Réka családjában, hiszen két kislányuk után úton van a harmadik gyermekük. A színész most azt is elárulta, hogy ismét lánynak örülhetnek-e, vagy ezúttal egy kisfiú érkezik.
Eseménydús szilveszter vár Szabó Mátéra és színésznő feleségére, Laurinyecz Rékára, ugyanis a jelenlegi állás szerint az év utolsó napján, december 31-én érkezik meg harmadik gyermekük. A színész házaspárnak két kislánya van, Linett 5 éves, Glenda pedig másfél.
„Több szempontból is szép ez a történet – fogott bele Szabó Máté a Duna Család-barát című magazinműsorában. – Április 11-én sajnos volt egy haláleset a családban. A szeretett kiskutyánk, Sheldon felköltözött a csillagok közé. Nagyon beteg volt, szívbeteg. Borzasztó nehezen tettük túl magunkat rajta. Rá pár napra fogant meg a harmadik gyermekünk, aki ráadásul – nagyon úgy tűnik – kisfiú lesz” – avatta be a nyilvánosságot a színész.
„Egy eltávozott lélek után érkezik egy másik”
Szabó Máté elárulta, az idő előrehaladtával egyre fogékonyabb a spiritualitásra. Könnyek között mesélt róla, hogy úgy véli: szeretett kutyája elvesztése nyitotta meg az utat születendő gyermeke előtt.
Szeretném azt hinni, hogy egy eltávozott lélek után érkezik egy másik vagy ugyanaz a lélek más formában
– fogalmazott a színész, aki hozzátette, Sheldont családtagként kezelték és szerették feleségével és két lányával.
„Köszönöm, nem kell több testvér”
És hogy mit szóltak a lányai a kis tesó érkezéséhez? „Linett közölte, köszöni, neki nem kell több testvér, mondván, kishúga, Glenda sokat sír” – mesélte Máté, aki hozzátette: miután felvilágosították, hogy annak idején nála is sokszor eltört a mécses, hiszen a babáknál ez így normális, azóta a kis Linett is izgatottan várja kisöccse érkezését.