Annak ellenére, hogy Árpa Attila megdöbbentő dolgokat mondott volt feleségéről, Tomán Szabina most is úgy gondolja, hogy 12 év alatt rengeteg jó történt köztük és velük.
#színész
Színművész szülei, Rékasi Károly és Détár Enikő méltán büszkék a fiukra. Volt már állatgondozó, autószerelő-kisinas, kőműves-kisegítő, a számításait azonban teljesen más...
Az alaposan kigyúrt, szabálytalan arcélű filmsztárt a negyvenes éveire bebetonozta magát Hollywood vezető színészei közé. Összeszedtünk róla néhány érdekességet.
A Baywatch sztárját kerekesszékben tolták a Los Angeles-i repülőtéren. A fotósoknak a színész elárulta, hogy súlyos fájdalmai vannak, és térdműtét vár rá.
Kiderült, titokban hogyan hatnak egymásra.
A jóképű színész tavaly ősszel jött össze újra kedvesével Virággal, nem sokkal később pedig már arról szóltak a hírek, hogy titokban egybekeltek.
Az angol szépfiú csemetéi közül négyen biztosan örökölték a sztárgéneket, háromról keveset tudni.
A műsorvezető kamerák előtt szembesítette a színész-producert, hogy mennyire megbántotta.
Mintha égi segítők tucatja vigyázna rá. Bár már közelről találkozott a halállal, ma is itt van velünk, és köszöni szépen, jól érzi magát.
A színész példaként említette a zsűritagok civakodását.



