Julian McMahont a Kés/alatt című sorozatból, a Bűbájos boszorkák, valamint az FBI: Most Wanted című krimiszériából ismerhette leginkább a közönség. Halálhírét felesége, Kelly közölte pénteken egy megrendítő nyilatkozatban.
Kelly McMahon elárulta, hogy férje egy ideje a nyilvánosság elől titkolt küzdelmet folytatott a rákkal, amely végül legyőzte.
„Nyitott szívvel osztom meg a világgal, hogy szeretett férjem, Julian McMahon békésen távozott az élők közül, miután hosszú ideig bátran harcolt a rák ellen”
– állt a közleményben.
Julian utoljára 2025 márciusában mutatkozott nyilvánosan a texasi Austinban megrendezett SXSW fesztiválon, ahol Nicolas Cage oldalán népszerűsítette legutóbbi filmjét, a The Surfer című pszichológiai thrillert. Akkoriban már feltűnően soványnak tűnt, de betegségéről még nem tudott a nyilvánosság.

Felesége így emlékezett meg róla:
„Julian szerette az életet. Szerette a családját, barátait, a munkáját és a rajongóit. Legnagyobb vágya az volt, hogy örömet vigyen az emberek életébe. Kérjük, támogassanak bennünket ebben a nehéz időszakban, és engedjék meg, hogy a családunk csendben gyászolhasson. Hálásak vagyunk a közös emlékekért.”
Bűbájos boszorkák
Nagy népszerűséget a Bűbájos boszorkák (Charmed) sorozatban szerzett magának, ahol 2000-től 2003-ig Cole Turnert alakította, majd 2005-ben visszatért egy vendégszerepre. A Bűbájos boszorkák rajongói számára Cole az egyik legemlékezetesebb karakter volt, hiszen nem mindennapi románcba bonyolódott az Alyssa Milano által alakított Phoebe-vel. Cole eredetileg egy félig ember, félig démon volt, akinek démoni énje Belthazor néven volt ismert – egy rendkívül erős és veszélyes démon. Elsőként a Bűbájos nővérek ellenségeként jelent meg, de később beleszeretett Phoebe Halliwellbe (akit Alyssa Milano alakítorr). Phoebe és Cole kapcsolata központi történetszállá vált több évadon keresztül. A románc szenvedélyes, de bonyolult – Cole többször is próbált megszabadulni démoni oldalától, de végül nem sikerült. A nővérek végül kénytelenek voltak elpusztítani Cole-t, de még halála után is visszatér különféle formákban.

Egy rendkívüli karrier
Julian McMahon legismertebb szerepe Dr. Christian Troy karaktere volt a Kés/alatt című, hat évadot megélt orvosi drámasorozatában, amely 2003 és 2010 között futott. A sorozatban Dylan Walsh oldalán játszott, aki Sean McNamara szerepét alakította.
2004-ben McMahon-t Golden Globe-díjra is jelölték a legjobb férfi főszereplő (drámasorozat) kategóriában, bár végül Ian McShane kapta meg a díjat a Deadwood című HBO-sorozatért.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Később Jess LaCroix FBI-ügynökként tűnt fel a CBS FBI: Most Wanted című szériájában 2020-tól egészen 2022 márciusáig, amikor váratlanul távozott a sorozatból három évad után.
A mozivásznon is sikereket aratott: a Marvel univerzumban Dr. Doom szerepében láthattuk a Fantasztikus Négyes (2005) és a Fantasztikus Négyes: Az ezüst utazó (2007) filmekben. Emellett szerepelt Sandra Bullock oldalán a 2007-es Előérzet (Premonition) című természetfeletti thrillerben is.
Magánélete
Julian és Kelly McMahon 11 év együttlét után 2024-ben házasodtak össze egy romantikus ceremónia keretében a festői Lake Tahoe partján. Ez volt a színész harmadik házassága. Korábban felesége volt Brooke Burns modell és Baywatch színésznő is, akivel egy közös lányuk született, Madison Elizabeth McMahon, aki már 25 éves.
Kiemelt kép: Profimedia