Nem csak a két csapatkapitány, Vágó Bernadett és Miller Zoltán távozik a Magyarország, szeretlek! című műsorból. Pindroch Csabát is elküldték. A színész el is búcsúzott a...
#színész
Pindroch Csaba és Verebes Linda azt vallják, a jó házasság nem egy bizonyítvány, hanem egy életvégig tartó iskola, ahol sosincs vége a munkának. Tudhatnak valamit, hiszen ők...
Kálloy Molnár Péter végig hitte, hogy egy nap visszatérhet a színpadra, és ott folytathatja, ahol alattomos betegsége miatt abba kellett hagynia. Szervezete azonban nem bírta...
Kálloy Molnár Pétert gyászolja az ország. Mindössze 55 éves korában ment el. A család közlése szerint rövid lefolyású betegség okozta a halálát.
Kálloy Molnár Péter mindössze 55 éves volt. Cikkünket frissítjük.
Januárban 78 éves lesz a Kossuth-díjas színész, aki most úgy nyilatkozott, erőteljesen érzi, hogy múlnak felette az évek. Idén is maradt el előadása az egészségi állapota...
Tavasszal történt a megrázó tragédia a színész családjában: a két lánya édesanyja véget vetett az életének. Hogyan dolgozta fel a történteket a sztár, és mi van vele...
81 éves korában elhunyt Udo Kier, a német színész, aki több mint öt évtizedes pályafutása során kultikus státuszt vívott ki magának. Halálhírét élettársa, Delbert McBride...
Szokatlan szerepben láthatjuk az egykori csetlő-botló figurát alakító angol színészt. Megnézhetjük, hogy bajlódik egy csecsemővel.
Maga a színész beszélt arról, hogy nincs otthona, és gyakorlatilag hajléktalanként él. Szerencsére ez azért messze nem azt jelenti, hogy az utcán kellene nyomorognia, és a...



