Esküvőről és családalapításról álmodott Schmuck Andor
Közben volt felesége és egy másik korábbi szerelme is elbúcsúzott tőle.
Közben volt felesége és egy másik korábbi szerelme is elbúcsúzott tőle.
Nem győz elég hálás lenni az orvosoknak.
„Nem tudtam énekelni, mert annyira fuldokolva elkezdtem sírni!"
„Ha már a közös baba még nem jött össze."
Ismét elrabolták a fiatal énekes szívét?
Válása után ezúttal a televízióban keresi a szerelmet.
Az első szerelmével például 16 év volt a korkülönbség, és 14 éves volt, amikor összejöttek.
Az asztrológus szerint már előző életükben is szeretők voltak.
A népszerű zenész az esküvőjén ünnepelhette hatvanadik születésnapját. Legszebb ajándéka pedig az volt, hogy minden barátja és szerette mellett lehetett a nagy napon.
Az ország egyik első számú sztárpárja véletlenül sem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy tökéletesen kiegyensúlyozott az életük. Döcögős rajt után kapcsolatuk kiállta az idő próbáját, és még mindig a szerelem az egyik legnagyobb összetartó erő köztük.