Az orvosok szerint a hit, a humor fél gyógyulás. Ezt bizonyítja Révész Sándor is, aki a stroke-ja után tele van tervekkel.
#stroke
Két éve szólalt meg először színpadon azóta, hogy agyvérzést kapott.
Az otthonában pihen a koktélkirály, kevésen múlt, hogy a hatvanhatodik születésnapját már ne ünnepelhesse meg.
Ráadásul nem szaladhatott azonnal az apukájához, még órákig edzőtáborban kellett teljesítenie.
Akik ismerték a Pa-dö-dő énekesnőjét, azt mondják, nem akarná, hogy szomorúan emlékezzenek rá. Idővel biztos sikerül majd...
Egy éve stroke-ot kapott, a beszéd is nehezen megy a számára.
Az 59 éves énekesnő nyolc évvel ezelőtti stroke-ja óta rendkívül óvatos és elővigyázatos.
Sikerben, nehézségben, egészségben, betegség is kitartanak egymás mellett. Mariann és Györgyi szövetsége több mint három évtized után is rendíthetetlen.
A zenész felesége értesítette Zalatnay Saroltát, hogy volt férje stroke-kal kórházba került.
A zenész nagy küzdelmet vív az egészségéért, és úgy tűnik, győzelemre áll.