Augusztusban alaposan ráijesztett a családjára, a barátaira. A televíziós legenda változtatott életvitelén, sőt, úgy tűnik Ámor nyila is eltalálta.
#stroke
Martos Hanga nem vette komolyan a figyelmeztető jeleket, pedig voltak bőven. Már a színházi próbák közben sem volt tökéletes a beszéde, néhány percre mozgásképtelen is lett.
A színész-producer, Árpa Attila anyagi okokból, a kórházi számláktól félve lett a társkereső reality, a Nagy Ő főszereplője. Minderről Sváby Andrásnak mesélt őszintén.
Azt szokták mondani, semmi nem tart örökké, de a legendás Poptarisznya műsor mintha örökké velünk lenne. Majd’ ötven éve szól, ahogy nyolcvanadik évéhez közeledő...
A 60. tévés jubileumát ünneplő legenda balatoni fürdőzés közben lett rosszul.
A NOX együttes alapítóját gyermekei, testvére, barátai és kollégái támogatják a betegséggel való küzdelme során.
Annak idején nagy felháborodást váltott ki, hogy a Nemzet Színészének választott művészt nem a Nemzeti Színház igazgatója értesítette.
Azt mondja, a teste nem felejti azt az időszakot, amikor két végén égette a gyertyát.
Az énekesnő figyelmeztetésként tekint a vele történtekre.
Az ország pszichiátere, Csernus Imre tavaly sztrókot kapott, ami miatt lebénult a lába és a jobb keze. Ezért nem is praktizál már, és változtatott – igaz, nem drasztikusan –...



