Sebestyén Balázs konkurenciát kapott: Janza Kata DJ Diktátor néven lett lemezlovas
Janza Kata eddig csak a művész kollégáit szórakoztatta. Ám most elárulta, tágítaná a közönsége körét, annyira élvezi ugyanis, amit a DJ-pult mögött csinál.
Janza Kata eddig csak a művész kollégáit szórakoztatta. Ám most elárulta, tágítaná a közönsége körét, annyira élvezi ugyanis, amit a DJ-pult mögött csinál.
Tasnádi Péter jelenleg hetedik nejével él. Az alvilág egykori figurája felidézte, hogy felesége annak idején 10 éves házasságuknak vetett véget egy levélben.
A rádiós saját bevallása szerint is kritikus a magyar focival kapcsolatban, így úgy hiszi, ez az oka annak, hogy Szoboszlai Dominik nem áll vele szóba.
Már napok óta az árván maradt kis makákóról, Punchról beszél a világ. Sebestyén Balázst azonban nem hatotta meg a történet, és csak azt látja, hogy ebben is csak a hasznot lesik az emberek.
Elismeri, hogy szabályt szegett, de pont úgy védekezik, mint Kern András szokott: csak egy percre beugrott a pékségbe. Sebestyén Balázs kerékbilincset kapott.
Dj Oti szárnyal. Azután, hogy már a Budapest Parkot is bevette tavaly, az idei évben minden eddiginél nagyobb dobásra készül. Azt is elmondta, kit látna maga mellett szívesen a színpadon.
Frohner Fecónak az üldözések után kellett az elcsendesülés, és hogy csak magával foglalkozzon.
A Rádió 1 reggeli műsorának stábja, Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Rákóczi Feri, élő adásban adott fel álláshirdetést. Az új munkatársra mindennap szükség lenne, ám nem kell végig maradnia.
Nem ő az egyetlen, aki azt mondja, vannak arról emlékei, hogyan jött a világra. Miközben az emberek nagy része még a gyerekkorára sem igazán emlékszik, Ráskó Eszternek is vannak a születése pillanatáról emlékei.
Összegyűjtöttük a tényeket: mire gondolt Sebestyén Balázs, amikor Bochkor Gábort negatív jelzővel illette.