Borbély Alexandra meglepő kijelentést tett, miért örül neki, hogy férjével, Nagy Ervinnel ikerlányai születtek. A színésznő szerint egy gyerek mellett már nem lennének együtt.
#Nagy Ervin
Az ország egyik legismertebb színész házaspárja – közös előadásukban – ezernyi olyan okot felvillant, amelytől bármelyik pillanatban zátonyra futhatna a kapcsolatuk. Ám az...
Borbély Alexandra és Nagy Ervin EgyÉletünk című színházi estjük keretében mesélnek őszintén a kapcsolatukról. A színész egyszer romantikus próbált lenni, végül megcsalásról...
Az ország egyik első számú sztárpárja véletlenül sem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy tökéletesen kiegyensúlyozott az életük. Döcögős rajt után kapcsolatuk kiállta az...
Nem indult könnyen a kapcsolata Borbély Alexandrával.
A színész korábban úgy nyilatkozott, a csatorna elfordult tőle.
A színész mostanában nem kapott új szerepet, azt is tudni véli, hogy miért.
A stylist lakásánál tüntetést is szerveztek, a rendőrség pedig nyomozást indított.
A házaspár minden hónapban egy napot kettesben tölt.
A színész mára belátta, volt idő, amikor nárcisztikusan viselkedett.



