Titokban színésznő lett Cseke Katinka lánya
Cseke Katinka lányát sokan még kislányként ismerték meg. Patonai Panna időközben felnőtt, és édesanyjához hasonlóan a színpad világát választotta.
Cseke Katinka lányát sokan még kislányként ismerték meg. Patonai Panna időközben felnőtt, és édesanyjához hasonlóan a színpad világát választotta.
Helyenként több százmilliók vándoroltak ismert előadókhoz és celebekhez az elmúlt években állami forrásokból. Az NKA-botrány nyomozása még javában tart, de már most vannak, akik visszafizették a nekik megítélt támogatást. Mások egyelőre hallgatnak. Összegyűjtöttük, mely sztárok neve merült fel az ügyben, kik törlesztettek már, és kik lehetnek azok, akiknek hamarosan mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
Muri Enikő Eva Perón bőrébe bújik az Evita című darabban. A karaktert korábban Madonna is megformálta.
A Sugarloaf énekesnője és volt párja, zenésztársa, Tóth Szabi tavaly szakítottak. Ugyanakkor szakmailag továbbra is együtt maradtak. Most derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy Enikő újra szerelmes.
Olyan kedélyesen viselkednek egymással, mintha mi sem történt volna.
Az énekesnő nem tudta elnyomni magában a mindent felülíró érzést és vágyat.
Információnk szerint hetek óta külön élnek.
Hadas Kriszta például igazat adott a nézőknek.
Az X-Faktor egykori versenyzője és egykori mentora mára a legjobb barátnők lettek.
Vannak, akik maguknak is tartanak meg a zsíros milliókból, mások egy az egyben felajánlják a megnyert összeget.