Napi friss

Szakításuk után újra együtt Muri Enikő és Tóth Szabi

Olyan kedélyesen viselkednek egymással, mintha mi sem történt volna.

Bizonyára még sokan emlékeznek rá, hogy Muri Enikő nyerte többedmagával Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadát. Az elsőben pedig exe, Tóth Szabi szerepelt jóval szerényebb eredménnyel.

Ennyi idő után nemrégiben közösen tárgyalták ki a nyomozós műsor kulisszatitkait. A beszélgetés pikantériája pedig, hogy Enikő és Szabi alig néhány hete szakítottak. Most mégis kedélyesen társalognak az élményeikről, ami nem túl szokványos frissen különvált párok esetében.

Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy újra együtt vannak, hiszen az is előfordulhat, korábban rögzítették a beszélgetést, és valamilyen okból csak néhány napja került fel a YouTube-ra. Ahogy azt sem szabad elfelejteni, Enikő és Szabi a történtektől függetlenül továbbra is együtt dolgoznak a zenekarukban, a Sugarloafban. Csupán a magánéletben nem alkotnak egy párt.

Fáj neki a bántás

Az Árulókkal kapcsolatban egyébként kiderült, az énekeső félre tudta tenni a többi játékosról alkotott előítéleteit. „Volt olyan játékostársam, aki a civil életben nem szimpatikus, mert nem tudok vele azonosulni. Nem kell neki reklámot csinálni, nem akarom kimondani a nevét. És még felé is nyitottam. De végül én lettem hülyének nézve. Próbált körém fonódni, meg odaédesgetni magát hozzám, aztán ahogy elfordultam, már hátba is szúrt” – mondta Enikő a MÓKA podcast vendégeként.

Saját bevallása szerint a legnagyobb megpróbáltatások nem is a műsor alatt, hanem utána következtek. Népharag zúdult rá, amiért a kommentelők zöme szerint vitatott körülmények között nyertek az ártatlanok Hevér Gáborral szemben. „Engem mindig csak az visel meg, amikor oktalanul, céltalanul bántanak. Az meg tud viselni, nőből vagyok. És kit ne bántana meg… tehát azért, mert valakinek nem vagyok szimpatikus, és ezért elküld az anyámba, ez tud fájni, igen” – fakadt ki az énekesnő.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!