Magyar Péter

Ókovács Szilvesztert hallgatásra kérték

Ókovács Szilveszter meredek állítása október 23-áról: „Magyar Péter arra kért, hogy segítsek neki”

Az Operaház volt főigazgatója egyáltalán nem számított a menesztésére, arra meg pláne nem, hogy ő lesz az első színházigazgató, akivel mindez megtörténik. Tegnap este, kevéssel azután, hogy nyilvánosságra került, mennie kell, interjút adott a Hír TV-nek, ahol egészen privát információkat is elárult, többek között a miniszterelnökről.

Nem akar politikai babérokra törni a világ legintelligensebb nője, Polgár Judit

Most mindenki erre kíváncsi: ez állhat Polgár Judit döntésének hátterében

Nem mindennapi felkérést kapott Polgár Judit, mégis nemet mondott Magyar Péternek. A sakklegenda szerint nem tudná vállalni egy megosztott nemzet egyesítésének felelősségét, egy friss közvélemény-kutatás pedig azt is megmutatta, miért lehetett ennyire nehéz meghoznia ezt a döntést. A számokból ugyanis egyértelműen látszik: már a jelölése is alaposan megosztotta a magyarokat.

Polgár Juditot kérte fel Magyar Péter köztársasági elnöknek

Ezt az egy dolgot kevesen tudják Polgár Juditról: nem véletlenül kérte fel Magyar Péter köztársasági elnöknek

Sokan meglepetéssel fogadták, amikor Magyar Péter bejelentette: Polgár Juditot szeretné Magyarország következő köztársasági elnökének felkérni. A döntés azonnal heves vitákat indított el, sokan pedig azt kérdőjelezik meg, hogy egy világhírű sakkozó alkalmas lehet-e az ország első emberének. A kritikusok azonban egy dologról megfeledkeztek.