Egyúttal azt is megülték, hogy Koltai Róbert 80 éves lett.
#Koltai Róbert
Tihanyi Tóth Csaba, L.L. Junior, Koltai Róbert, Harsányi Levente után a Jászai Mari-díjas színész is őszintén vallott korábbi függőségéről.
December 16-án kerek évfordulót ünnepel a Jászai Mari-díjas, érdemes színművész, aki úgy érzi, most van igazán ereje teljében.
A színészre és Kern Andrásra annyira megharagudott a néhai filmproducer, hogy faképnél hagyta őket egy forgatáson.
5 kulisszatitok a kultuszfilmről.
Majd’ 35 évig éltek házasságban, sokáig nem volt túl rózsás a viszonyuk. Most újra együtt forgatnak.
Korábban nehezére esett egyik szobából átmenni a másikba. Ma már naponta két kilométert is sétál.
Úgy él, ahogy neki jólesik. Azt pedig, hogy egyedül van, rendkívül élvezi!
A színész általában rossz lóra tett, egyszer azonban szép summa ütötte volna a markát.
Csupán annyit tud Panák Laci bácsiról, hogy Keszthelyre készült.



