Hazai sztár

Koltai Róbert: „Gyanúsan jól érzem magam a bőrömben!”

December 16-án kerek évfordulót ünnepel a Jászai Mari-díjas, érdemes színművész, aki úgy érzi, most van igazán ereje teljében.

Bár tavaly nyáron sokakra ráijesztett a betegségével, műtétje óta azonban frissebb és fittebb, mint valaha. De vajon mi élteti, motiválja, inspirálja Koltai ­Róbertet a színpadon és azon túl?

Kaposvárról indult a karrierje (Fotó: Oláh Csaba/fotocentral.hu)

Munkára éhes és tettre kész

Egy évvel ezelőtt még a mozgás és a beszéd is nehézségeket okozott neki, mostanra viszont mintha kicserélték volna a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját: teli van élettel, energiával, pedig ha valaki, ő aztán nem spórol az erőforrásaival. Nyugdíjas­kora ellenére is megállás nélkül tevékenykedik, munkabírását pedig a fiatalok is megirigyelhetnék. „Az idő ugyan rohamosan múlik, de az biztató, hogy nagyon sokan elcsodálkoznak a koromon. Olyan jó erőben érzem magam, mint ötvenéves koromban. Munkára éhes és tettre kész vagyok! – jelenti ki a nyolcvan küszöbén álló Koltai Róbert, akinek a kondíciójára sem lehet panasz, pedig nemrégiben még a járás is gondot okozott neki. – A betegségem után menni is alig bírtam, a műtét óta viszont napi három kilométereket gyalogolok. Már nyoma sincs a korábbi gyengélkedésnek, sőt úgy is mondhatnám, hogy gyanúsan jól érzem magam a bőrömben!” – vallja be nevetve a színművész.

A Hyppolit, a lakáj című előadásban (Fotó: Steindl Gabriella/fotocentral.hu)

„Nincs bennem hiányérzet”

Hogy valóban jól van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a telt házas előadásai és a vastaps, amivel megjutalmazzák. De mégis mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen sikeres, 55 éve tartó töretlen pályafutást tudhasson maga mögött? „Elsősorban hogy szívből szeressük, amit csinálunk, másrészt pedig kitartás és türelem, ugyanis a legtöbb esetben el kell telnie egy bizonyos időnek, hogy beérjen a munkánk gyümölcse. Én annak idején az ország legrosszabb teátrumából, a kaposvári színházból indultam, ami az évek során aztán hazánk legjobb intézményévé nőtte ki magát – magyarázza Róbert. – De az biztos, hogy nagyon szerencsésen alakult a pályafutásom. Megannyiszor kitüntettek, díjaztak, kilenc saját filmet készítettem, és ami talán mindennél fontosabb: nincs hiányérzetem. Utólag minden döntésem, tettem bizonyosságot nyert, visszaigazolta, hogy jól választottam, és persze mindig jó helyen voltam jó időben.”

A miniszter félrelép című filmben Dobó Katával (Fotó: Nők Lapja Archívum/fotocentral.hu)

„Soha nem volt B opcióm”

Koltai Róbert kétségkívül színpadra született, nemhiába hogy még el sem játszott el azzal a gondolattal, hogy más pályát válasszon. „Ötvenöt év sem volt elég ahhoz, hogy akár egy percre is megunjam a színjátszást, sőt. Úgy érzem, egyre jobb és jobb lettem a közönség és a siker által, nem véletlen az sem, hogy soha nem volt B opcióm. Már csak azért sem, mert mindig jó csapatban, jó rendezővel dolgozhattam, jó szerepeket játszhattam, úgyhogy olyan csodák történtek velem, ami nagyon keveseknek adatik meg – mondja a színművész, aki hivatásában máig sikert sikerre halmoz. – Nemrég volt egy csodálatos telt házas előadásunk Kolozsváron a párommal (Gaál Ildikó, rendező – a szerk.). Közel kétórás önálló esttel léptünk fel, nagyszerű volt a fogadtatás, és nagyon jólesett, hogy még mindig ennyien érdeklődnek irántunk, ilyen sokan szeretnek minket. Remélem, a hamarosan megjelenő könyvünk, a Koltai 80 – Filmeskönyv is legalább ilyen nagy népszerűségnek örvend majd, de addig is folyamatosan járjuk az ország különböző színpadait, előadásokat tartunk és szívjuk magunkba a közönség szeretetét, lélegzetét.”

Gaál Ildikó személyében talált új párra (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

70 felett kezdett új életet

Bár nem számított rá, hogy korábbi feleségével, Pogány Judittal való válása után újra kiteljesedik a magánélete, a sors mégis megajándékozta egy társsal, akivel kezdetben munkakapcsolat, majd barátság, idővel pedig szerelem szövődött közöttük. „Ildi néhány éve megözvegyült, nekem pedig akkor ért véget egy kapcsolatom. Szeretetteljes párkapcsolat lett köztünk. Ebből is látszik, hogy soha nem késő újrakezdeni” – mondta korábban egy magazinnak Koltai Róbert.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!