Nem sok híja volt, hogy Hollywood egyik leghíresebb akciósztárja otthagyja a fogát filmezés közben. A színész felidézte, milyen veszélyes jeleneteket vállalt.
#filmforgatás
Élete legnehezebb időszakáról mesélt Kárpáti Rebeka. Miközben a legnagyobb szakmai kihívásnak kellett megfelelnie, volt, hogy azt sem tudta, hol fogja álomra hajtani a fejét.
Russell Crowe és Rami Malek Budapesten forgatta a Nürnberg című filmet, ám a közös munka kudarcba fulladt. A Gladiátort az utolsó jelenetein dublőr helyettesítette.
A színésznő felidézte a szenvedélyes jelenet pillanatait.
Manapság aztán tényleg nem a hosszú életű kapcsolatok korát éljük, ám ezek a színészek adnak némi reményt.
Bravúros tette közben majdnem ő is odaveszett.
Gregor Bernadett retteg a castingoktól, de ha már övé egy szerep, mindent megtesz, hogy a legjobb alakítást nyújtsa.
80-an kerültek kórházba annak idején, köztük az egyik fontos szereplő és a rendező.
Kerek születésnapot ünnepel a Gladiátor sztárja, akinek sármja kissé megkopott az évek során. De legalább egy picit változtatott az előnytelen külsején.
Az ügyész szerint nincs bocsánat: vádat emelt ellene, mert úgy látja, igenis az ő hanyagsága vezetett a tragédiához.



